A francia államfő két nappal a párizsi klímacsúcs hivatalos megnyitója előtt környezetvédő csoportok 14 képviselőjét fogadta, és síkraszállt a tervezett, becsvágyó globális megállapodás mellett, amely az emberi tevékenység okozta éghajlati változások, az üvegházhatást okozó gázok és a globális felmelegedés csökkentését tűzi ki célul, és első ízben nagy hangsúlyt helyez a fejlődő országok segítésére a változó világhoz való alkalmazkodásban, a klímacélok elérésében.

A november 30-tól december 11-ig tartó, az ENSZ égisze alatt rendezett csúcson 195 ország vezetői és klímaszakértői vesznek részt. A megnyitón számos ország állam- vagy kormányfője lesz jelen, köztük Barack Obama amerikai, Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök, valamint Angela Merkel német kancellár. Áder János magyar köztársasági elnök is részt vesz és felszólal a nyitónapon.

A klímacsúcson a remények szerint elfogadásra kerülő új nemzetközi megállapodás az 1997-ben kialkudott és 2020-ban lejáró kyotói jegyzőkönyv helyébe lép. Az új megállapodás fő célja a globális felmelegedést két fokban korlátozni. Ellenkező esetben felgyorsul a gleccserek olvadása, nő a tengerek vízszintje, valamint a viharok és egyéb szélsőséges időjárási jelenségek gyakorisága.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter szombaton közölte, hogy csaknem 1000 embertől tagadták meg a belépést Franciaországba azóta, hogy november 13-án bevezették a határok ellenőrzését a klímacsúcsra való felkészülés jegyében. Csaknem 15 ezer rendőr, csendőr és vámtisztviselő őrzi a határokat, és különös figyelmet fordítanak a német-francia határ biztonságára. Cazeneuve maga is megtekintett egy határátkelőhelyet ezen a határszakaszon. A francia belügyminiszter a nap folyamán jelképesen átadja a klímakonferencia "kulcsait" az értekezletért felelős ENSZ-ügynökségnek.

A fokozott biztonsági intézkedések miatt a francia hatóságok nem engedélyezték a környezetvédők által tervezett két párizsi vasárnapi, illetve a csúcs zárása utáni, december 12-i felvonulást, de a környezetvédők nem tettek le kisebb megmozdulásokról más francia városokban.

A klímacsúcsot megelőző hétvégén környezetvédő csoportok mintegy 150 országban, Ausztráliától a Fülöp-szigetekig, Japánig és Bangladesig 2300 rendezvényt tartanak. Az első nagy demonstrációt pénteken Melbourne-ben rendezték, amelyen 40 ezren vettek részt. Manilában 2500-an vonultak fel, köztük egyházi személyek és diákok, és országszerte további akciókat terveznek. Az éghajlatváltozás különösen fenyegeti Ausztráliát a tengervíz szintjének emelkedése, illetve a Fülöp-szigeteket az éghajlattól függő természeti katasztrófák miatt.

Berlinben vasárnap nagygyűlést tartanak, és további demonstrációk lesznek egyebek között Londonban, Újdelhiben, Kampalában, Kyotóban, New Yorkban, Kairóban és Sao Paulóban. Párizsban a betiltott felvonulás helyett az aktivisták azt tervezik, hogy a tüntetők helyett jelképesen több ezer pár cipőt helyeznek el a Köztársaság téren (Place de la République). Köztük lesz Ferenc pápa jelképes cipője is, rajta az egyházfő nevével és az általa a klímaváltozás ellen írott enciklikájának címével.