Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az USL a parlament csütörtökre, e célból összehívott rendkívüli ülésszakán ismertette azt a határozati javaslatot, amelyben Basescu felfüggesztését kezdeményezik. A dokumentumban egyebek mellett azzal vádolják az államfőt, hogy kisajátította a miniszterelnök alkotmányos feladatkörét, állandó társadalmi feszültséget provokált, megpróbálta megfélemlíteni a sajtót, és megsértette az igazságszolgáltatás függetlenségét. (Mindemellett a román lej is történelmi szintre gyengült az eruóval szemben.)

A parlament ülésén jelen lévő Traian Basescu kifejtette, szerinte azért akarja az USL eltávolítani őt, hogy ellenőrzése alá vonhassa az állami intézményeket és elsősorban az igazságszolgáltatást, és hogy kibújjon a 2009-es népszavazás előírásai alól (amikor a választók egykamarás parlamentre való áttérésről és a parlament létszámának csökkentéséről döntöttek).

"Van egy konjunkturális céljuk is: az USL miniszterelnökét már egész Európában és a tengerentúl is "copy-paste kormányfőként" ismerik. Ugye, jól jön, ha egy ilyen probléma homályba szorul az államfő felfüggesztése miatt" - tette hozzá az államfő.

"Elnök létére pletykákkal és rágalmakkal foglalkozik. Ezzel is azt bizonyítja, hogy nem méltó a tisztségére. Az emberek mást várnak egy államfőtől, nem azt, hogy fenyegetőzzön, és hazugságokat hordjon össze a miniszterelnökről, a parlamentről, a sajtóról, mindenkiről, aki nem próbál a kedvében járni" - vágott vissza néhány órával későbbi nyilatkozatában Victor Ponta miniszterelnök az elnök parlamenti beszédére. Ponta szerint azáltal, hogy részt vett a felfüggesztése ügyében összehívott parlamenti ülésen, az elnök elismerte, hogy a kormánytöbbség nem követett el alkotmánysértést.

Könnyített népszavazás

A román kormány csütörtökön sürgősségi rendelettel módosította népszavazási törvényt: eltörölte az államfő leváltásához eddig előírt szavazati arányt. Eddig a választói névjegyzékben szereplő polgárok többségére, szám szerint mintegy 9 millió támogató voksra lett volna szükség az elnök elmozdításához. A Ponta-kabinet csütörtök esti rendkívüli ülésén sürgősségi rendelettel eltörölte ezt a küszöböt, így az urnákhoz járulók több mint felének szavazata is elegendő egy sikeres népszavazáshoz, függetlenül attól, hányan vesznek részt a voksoláson - közölte Mircea Dusa, a parlamenti kapcsolatok minisztere.

A sürgősségi kormányrendelet azonnal hatályba lép. A jogszabályt az ombudsman támadhatja meg az alkotmánybíróságon. Az ombudsmant kedden lecserélte a szociál-liberális kormánytöbbség.

A román parlament két házának együttes ülése péntek délután szavaz Traian Basescu felfüggesztéséről. Ha a törvényhozók többsége megszavazza az USL indítványát, a kormány egy hónapon belül népszavazást ír ki, és az urnákhoz járuló választók egyszerű többséggel döntik el, hogy leváltják, vagy megerősítik államfői tisztségében Basescut.

Volt tüntetés is

Csütörtök este több ezer ember gyűlt össze Bukarestben az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) által rendezett tüntetésen, amelyet a jogállam védelmében, valamint az USL "visszaélései és jogsértései" ellen hirdettek meg a szervezők.

A Forradalom téren rendezett demonstráción Vasile Blaga, a PDL elnöke azt mondta, a jogállam és a felfüggesztéssel fenyegetett Traian Basescu államfő védelmében gyűltek össze, míg az USL a tolvajokat és plagizálókat védi. Ezzel egy időben Kolozsváron is (mintegy 150 ember) és Temesváron is (mintegy 300-an) tüntettek az USL-kormány ellen.

Bukarestben az Egyetem téren is összegyűlt néhány száz ember, ők Basescu ellen tüntettek.