Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Fontos, hogy gazdasági eredményeink tartósaknak bizonyuljanak, és teljesítsük vállalt kötelezettségeinket, hogy Románia is elérje az Európai Unió gazdasági szabványait, és 2019-ben megvalósíthassuk kitűzött célunkat, az euró bevezetését" - mondta a román kormányfő.

A Mediafax felidézte: évértékelő sajtóértekezletén Ponta februárban úgy fogalmazott, Románia akár "holnap is bevezethetné az eurót", mert teljesítette a konvergenciakritériumokat, de a gazdaság versenyképessége még nem teszi lehetővé az euróövezeti csatlakozást.

2012 végéig a román vezetők még azt hangoztatták, hogy az ország 2015-ig vezeti be a közös fizetőeszközt, néhány hónappal később Traian Basescu államfő már 2017-et emlegetett.

A Mediafaxnak nyilatkozó, meg nem nevezett kormányzati forrás szerint Románia a 2019-es céldátumra sem fog kötelezettséget vállalni: a Ponta-kabinet által előkészített idei jelentésben csak annyi szerepel, hogy az ország a konvergenciakritériumok "névleges és valós" teljesülése pillanatában fogja bevezetni az eurót.

A kormányfő által korábban közölt adatok szerint a román gazdaság tavaly 3,5 százalékkal bővült, az éves infláció 1,55 százalékra lassult, a román jegybank pedig 3,5 százalékra csökkentette az alapkamatot. Az államháztartási hiány tavaly a GDP 2,5 százalékát tette ki, a román államadósság a GDP 40 százalékára tehető, a munkanélküliség 7 százalék körüli.