Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Amikor az első egészségügyi ellátmány megérkezett Kínából a járvány sújtotta Szerbiába, Alexander Vucic elnök megcsókolta a kínai zászlót a repülőtéren. Eközben a magyar és a cseh kormány tagjai is éltették az ázsiai országot segélyszállítmányaiért, valamint kritizálták az Európai Uniót - kezdi elemzését a Modern Diplomacy.

A portál feleleveníti, hogy Kína renoméja a járvány következtében jelentősen megromlott: az országot vezető kommunista rezsim ugyanis karhatalmi eszközökkel próbálta eltussolni a kitörést a tavalyi év során. Például orvosokat börtönöztek be, és a kiinduló pontnak számító Vuhan városban sokáig késlekedtek a megfelelő intézkedésekkel.

Viszont az utóbbi időszakban ez változni látszik: európai kormányok sora hálálkodott Kínának, hogy maszkokkal és egyéb egészségügyi védőeszközökkel segítették a járvány sújtotta országokat. Főként ott jelentek meg, ahol az elmúlt években erősítették gazdasági jelenlétüket, így Dél- és Kelet-Európában, ahol a kormányok örömmel fogadták őket.

A Modern Diplomacy viszont két problémát is kiemel: bár ezeket a szállítmányokat mindenhol "segélyszállítmányként" írják le, valójában olyan ellátmányokról van szó, amelyekért az európai államok fizettek. A másik visszásság pedig az, hogy ezekről nem egyszer derült ki, hogy selejtes termékekből, arcmaszkokból álltak. Volt hasonló eset Csehországban és Spanyolországban is.

De arra is felhívják a figyelmet az elemzők, hogy bár PR-akciónak jó, hogy Kína sebészi vagy textilmaszkokkal látja el az országokat, de valójában ezek kevéssé hatékony a vírus miatti járvány megfékezésében. Az egészségügyi dolgozók még mindig hiányt szendvednek a rendes, plexis arcpajzsokból, amely valóban védené őket a megbetegedéstől.

Most viszont az eszközök hasznosságánál hangosabb Kína méltatása, amely a kommunista rezsimnek pont jól jön, hogy jobbnak láttassa magát annál az országnál, mint amely karhatalmi módszerekkel próbálta elhallgattatni azokat, akik még a legelején próbáltak figyelmeztetni a járványra.