Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Ivan Gasparovic államfő, Robert Fico kormányfő és Ivan Paska házelnök szerdán délután kiadott közös nyilatkozatukban leszögezték, hogy nem vállalnak felelősséget a látogatás következményeiért, beleértve a szlovák-magyar viszony rosszabbodását is - írja az MTI.

A legfőbb szlovák közjogi méltóságok sajnálattal állapították meg, hogy Sólyom László látogatása az általuk felsorolt körülményekre való tekintettel nem elfogadható, és a magyar államfő ezen a napon nem szívesen látott vendég Szlovákiában.

A vezető pozsonyi politikusok nyilatkozatukban azt állítják, hogy Szlovákia már néhány hete "a Magyar Köztársaság hivatalos képviselői, köztük Sólyom elnök durva és válogatás nélküli támadásainak van kitéve", illetve, hogy Budapest "példa nélküli nemzetközi lejárató kampányt indított Szlovákia ellen, amely az államnyelvtörvény-módosítás szándékos félremagyarázásán alapszik".

Kifogásolják, hogy Sólyom László "ellentétben a nemzetközi tisztesség elveivel" tervezett látogatása során nem kívánt egyetlen hivatalos szlovák vezetővel sem találkozni, s hogy a látogatás időpontja "érzéketlenül" lett megválasztva.

Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főosztályvezetője szerdán az MTI-nek azt mondta, Sólyom László köztársasági elnök pénteki révkomáromi látogatását ugyanúgy, ahogy az államfő bármilyen más külföldi látogatását, a megfelelő időben és módon elő készítették elő. A főosztályvezető hozzátette: a konkrét esetben ez azt jelenti, hogy a külügyminisztériumok és az elnöki hivatalok illetékesei egymás között időben felvették a kapcsolatot, és jelezték Sólyom László szlovákiai látogatását.

Mint mondta, Sólyom László útját most is egy előkészítő delegáció készítette elő, a rendezvény helyszínén pedig jelen voltak a szlovák külügyminisztérium képviselői is, és akkor nem támasztottak tartalmi kifogást azért, hogy az államfő Révkomáromba látogat. Az első hírek, amik kifogásokat fogalmaztak meg, azok a szerdai napon jelentek meg - mondta a főosztályvezető.