Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök a múlt héten azt mondta, hogy a küldöttség május végén érkezik. Az IMF szóvivője szerint a küldöttség 2-3 hétig vizsgálódik Kijevben. A valutaalap abban bízik, hogy amíg a szakértői Ukrajnában tartózkodnak, Kijevnek sikerül megállapodnia hitelezőivel 15 milliárd dolláros adósságának az átütemezéséről. Részben a vizsgálódás sikerétől függ, hogy Ukrajna megkapja-e a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által márciusban elfogadott segélycsomag második, ezúttal 2,46 milliárd dolláros részletét június közepén.

Március közepén a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 4,873 milliárd dollárt folyósított Ukrajnának, ami a négy évre szóló 17,5 milliárd dolláros segélycsomag első részlete volt.

Részben a csaknem 5 milliárd dolláros átutalás hatására Ukrajna devizatartaléka március végén 9,97 milliárd dollárra emelkedett az egy hónappal korábbi 5,63 milliárd dollárról.

Az idei év elején 7 milliárd dollár körüli, a múlt év elején csaknem 20 milliárd dollár volt a jegybanki devizatartalék.