Cezar Florin Preda, az Európa Tanács küldöttségének vezetője Ankarában sajtótájékoztatón beszélt, amelyen részt vett Tana de Zulueta, az EBESZ megfigyelőinek vezetője. Zulutea is azt mondta, hogy a török népszavazás nem felelt meg a nemzetközi normáknak.

Korábban Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia elnök is jelezte: kíváncsian várják a megfigyelők véleményét.

Az EBESZ előzetes jelentése szerint nem kapott egyenlő kampánylehetőséget az alkotmánymódosítást ellenző oldal, a szavazókat nem tájékoztatták pártatlanul a reform kulcsfontosságú vonatkozásairól, a civil szervezetek nem szervezhettek kampányrendezvényeket.

Bár a népszavazás technikai lebonyolítása rendben volt, és rendben folyt a voksolás is, a szavazatok összeszámlálásában az utólagos változtatások fontos hitelességi biztosítékot mellőztek, amit kifogásol az ellenzék.

A jelentés szerint az érvényben lévő szükségállapot okán nem voltak meg egy valóban demokratikus népszavazás törvényes keretei, melyeket különösen a tartományi kormányzók csorbítottak a gyülekezési és szólásszabadság korlátozásával.

Az EBESZ nehezményezi azt is, hogy egyetlen csomagként kezelték a 18 pontból álló alkotmánymódosítási javaslat - amely amúgy 72 cikkelyt érint -, és a szavazóknak nem volt lehetőségük az egyes változtatásokat külön-külön véleményezni, hanem csakis puszta igennel vagy nemmel voksolhattak egy kalap alá véve az egészet.

A szavazótestületek munkája nem volt kellően nyitott, áttekinthető, az ülések nem voltak nyilvánosak, megfigyelők sem vehettek rajtuk részt - olvasható az EBESZ előzetes jelentésében.

Hasonló bírálatokat fogalmazott meg Preda az Európa Tanács nevében. Hangsúlyozta, hogy az "igenek" és "nemek" két oldalának nem volt ugyanannyi lehetősége a kampányban, messze nagyobb hangsúlyt kapott az "igenek" népszerűsítése - Recep Tayyip Erdogan elnök elvárásának megfelelőn.

A vasárnapi török referendumon - előzetes adatok szerint - 86 százalékos részvétel mellett a szavazók 51,34 százaléka igennel, 48,66 százaléka nemmel voksolt az alkotmánymódosításra, amelynek révén megszűnne a miniszterelnöki tisztség, és a kormányfő hatáskörei a mindenkori köztársasági elnökre szállnának át. A legnagyobb ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP) vitatja az eredményt.

Az Európa Tanács regionális nemzetközi szervezet, amelynek jelenleg 48 tagja van, köztük Törökország. A tanács nyitva áll bármely olyan európai állam előtt, amely elfogadja a jogállamiság intézményét és garantálja állampolgárai számára az alapvető szabadság és emberi jogokat.