Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A High-level conference on Tourism elnevezésű szakmai csúcstalálkozón Antonio Tajani, az EP elnöke úgy fogalmazott, hogy a turizmus egy olyan erős, versenyhelyzetben tevékenykedő iparág, amely a saját jogán növekedést, munkahelyteremtést, befektetést és területfejlesztést generálva járul hozzá a tagállamok fejlődéséhez.

A turizmus ma már Európában, közvetlenül és közvetett módon, a GDP és a munkahelyek mintegy 10 százalékát adja. Annak is jelentősége van, hogy a turizmus területén dolgozók 20 százaléka 25 évnél fiatalabb. Vagyis a turizmus az egyik legfontosabb iparág a fiatalok - különösen a képzetlen fiatalok - munkához vezető útján. Mindez legfőképpen a legmagasabb ifjúsági munkanélküliséggel sújtott dél-európai országokban fontos, ahol minden második fiatal munkát keres - írta Az utazó turisztikai portál.

Ugyanakkor az is elhangzott, hogy az európai idegenforgalmi ágazat versenyképességéhez a szakképzés és annak minél szélesebb körű elterjesztése is elengedhetetlenül fontos. Csakhogy ma már sok helyen egyre nehezebb megtalálni a képzett munkaerőt.

A következő uniós költségvetésnek ezért olyan ösztönzőket kell biztosítania, amelyek például elősegítik a 25 év alatti tanulók gyakornoki adóztatásának csökkentését. Annak az igénye is megfogalmazódott, hogy az Erasmus-programokat felhasználva, ösztönözni kell a határokon átnyúló gyakornoki programokat.