Lengyelországban júliusban a kereskedelmi központokban a forgalom mintegy 20-30 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt A lengyel munkaadók szövetsége rendkívül pesszimista, és azt várja, hogy vonják vissza a vasárnapi kereskedelmi tilalmat - írta a gazeta.pl. Noha az üzletek három hónapja teljes nyitva tartási időben vannak nyitva, még sincs olyan bolt, ahol azonos volna a forgalom a járvány előttivel

Nyáron meg szokott nőni a kereslet, ám idén hatalmas esésben van már a látogatottsági mutató is. Ráadásul a fertőzöttek száma megint nő, így a vasárnapi nyitvatartás tilalma csak rátesz az eladások nagy esésére. Ezért a szövetség azt javasolja, hogy térjenek vissza a vasárnapi kereskedelemhez. Ez sokkal kiegyensúlyozottabb helyzetet eredményezne a forgalom szempontjából, különösen a kereskedelmi központokban, és a szociális távolságtartás szabályát is jobban be lehetne tartani.

A szervezet egyfajta kompromisszumként azt is felvetette, hogy munkaügyi szabályozásba be lehetne venni egy olyan rendszert, amely lehetővé tenné a vasárnapi munkát önkéntes alapon, és nem többször, mint havonta kétszer. A jelenlegi szabályozásnak megfelelően 2020 végéig már csak 3 kereskedelmi vasárnap van - augusztus 30 és december 13. illetve 20.