A kínai pénzügyminiszter szerdán egy fórumon arról beszélt, hogy idén változtatnak a személyi jövedelemadón, és hogy a vállalkozások terhein is csökkenetenek. Az intézkedések hatására tavalyhoz képest 800 milliárd jüannal (127 milliárd dollár, 1 jüan=40,08 forint) csökken az adóbevétel. (Ez sokban hasonlít a magyarországi adópolitikára is, mely a fogyasztásra helyezné inkább az adóterheket.)

A pénzügyminiszter ennek dacára a költségvetés bevételeinek növekedésére számít. Ezt a várakozását arra alapozza a kormány, hogy idén a tervek szerint 6,9 százalékkal nő a hazai össztermék (GDP), értéke először lépi át a 80 ezer milliárd jüant (12,6 ezer milliárd dollár), miközben egyebek között a behozatal jelentősebb növekedése mellett emelkednek az importvámok.

Hivatalos kínai adatok szerint 2013 és 2017 között 3 ezer milliárd jüannal (474 milliárd dollárral) csökkentették az adókat. A költségvetés bevétele tavaly 7,4 százalékkal nőtt, ami 2,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A kínai pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy tavaly a kínai államadósság a GDP 36,2 százaléka volt, alacsonyabb az egy évvel korábbi 36,7 százaléknál.

Szakértők egy része szerint a GDP-arányos államadósság idén 40 százalékra, 2020-ra pedig akár 45 százalékra is nőhet.

A fotó forrása: AFP/Greg Baker.