Adóemelés vár a kínai cégekre

NAPI, 2011. május 11. szerda, 16:30
Fotó: Napi.hu

A belföldi nyersolaj- és földgáz-kereskedelemre kivetett adó emelésére készül Kína, a tervek szerint 5-10 százalékos elvonás egy általános adóreform részét képezné − jelentette a Shanghai Securities News. A már állítólag felülvizsgált terveket ismertetve a lap megjegyzi, a szénadót továbbra is az eladott mennyiség, és nem a bevételek alapján vetnék ki, ugyanakkor emelkedne a maximálisan kivethető adó mértéke is. Az olaj- és gázszektorra kivetendő, legfeljebb 10 százalékos teher nagyobb a vártnál, és akár az olyan óriások eredményeit is kedvezőtlenül befolyásolhatja, mint a PetroChina vagy a Sinopec − írta a Reuters.

A számítások szerint 100 dolláros olajárral kalkulálva a társaságoknak akár 77 dollár pluszterhelést is jelenthet hordónként az új adó, ami körülbelül 17-szer nagyobb a jelenlegi elvonásnál. A szakértők széles körben számítottak a lépésre, miután a kormány tavaly nyáron már megemelte az adót az ország észak-nyugati Hszingcsiang régiójában. Mindazonáltal az országos szintű bevezetést valószínűleg elhalasztja a központi kormányzat, miután az infláció elleni küzdelem jelenleg prioritást élvez.

HOZZÁSZÓLÁSOK