Adósságszolgálati plafont kell bevezetni Görögország számára

Az eurózóna tagjai egyetértenek abban, hogy Görögország számára adósságszolgálati plafont vezessenek be, az összeg a görög éves bruttó hazai termék (GDP) 15 százalékának felelne meg - közölte Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport elnöke helyi idő szerint csütörtökön Limában.
MTI-Eco, 2015. október 9. péntek, 07:38
Fotó: Reuters

Dijsselbloem a Reuters hírügynökségnek adott interjújában ugyanakkor azt is leszögezte, arról még nem jutottak dűlőre, hogy az adósságterhek enyhítését bizonyos feltételek teljesülésétől tegyék-e függővé. Erről majd azután kezdenek egyeztetni a valutaövezet kormányai, ha Görögország sikeresen veszi a legutóbbi, immár harmadik nemzetközi mentőcsomag által előírt első felülvizsgálatot, amely a pénzügyi segély fejében megkövetelt reformok teljesülését vizsgálja.

Athén az év eleje óta követeli, hogy csökkentsék adósságterheit, bár a görög kormány ezt az idén a GDP 180 százalékát meghaladó államadósság egy részének leírásával szeretné elérni. Az eurózóna többi tagja - Athén legfőbb hitelezői - ugyanakkor azon az állásponton vannak, hogy a lényeges kérdés nem az adósság, hanem az adósságterhek mértéke.

Dijsselbloem mindazonáltal azt is megjegyezte, hogy ha a Nemzetközi Valutaalap úgy találja, hogy a 15 százalékos plafon is túl nagy terheket róna a görög gazdaságra, akkor "ez egyike azon kérdéseknek, amelyekről egyeztetni kell majd".

Görögország a tervek szerint nagyjából 86 milliárd euró hitelt kap az euróövezeti válságkezelő rendszer, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) keretében, ez a harmadik hitelcsomag 2010 óta. Görögország GDP-je a hat éve tartó adósságválság alatt ötödével csökkent, a munkanélküliség pedig 25 százalékra nőtt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

hunnorti, 2015.10.09 08:47

15 % ??? húúú ...mennyi 100 eszű közgazdász van nyugaton ..hahaha....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html