A német közszolgálati televízió (ARD) oknyomozó újságírói a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségnél (IWF) működő fekete kasszáról, mindent átható "korrupciós kultúráról", készpénzen árusított "búcsúcédulákról" és korlátok nélküli doppingolásról írnak - vette át a hírt az Index. Aján Tamás 2000 óta az IWF elnöke, 2017-ben választották meg ötödjére. Emellett a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, a WADA 38 tagú döntéshozó testületének is tagja.

A többi sportági szövetséghez hasonlóan az IWF is busás adományokat kap a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól az olimpiai játékok közvetítési jogai után. 1992 óta több mint 23 millió dollár folyt be a Lausanne-i székhelyű súlyemelő szövetség két bankszámlájára, ami nem szerepelt a szövetség számviteli mérlegében.

Az ARD szerint a két bankszámla létezése 2009-ben derült ki, rajtuk egyedül Aján Tamásnak volt aláírási joga. Ezeken a számlákon legalább 5,5 millió dollár sorsa tisztázatlan. Aján Tamás az eltűnt pénzekre vonatkozó kérdésekre nem adott választ az ARD-nek. A Nemzetközi Olimpia Bizottság egyik szóvivője annyit közölt, hogy a pénzek folyósítása idején érvényes szabályok alapján nem volt lehetőségük arra, hogy egy nemzetközi szövetség belügyeibe avatkozzanak.

Szabad a dopping

Az ARD birtokába jutottak olyan bizalmas dokumentumok is, amelyek a 2008 és 2017 között a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség által elvégzett doppingvizsgálatokat mutatják. Ezekből az derül ki, hogy ebben az időszakban 453 világbajnoki vagy olimpiai érem közül 204-et olyan sportolók szereztek meg, akiknél az adott évben egyszer sem végeztek doppintesztet a verseny idejét kivéve. Az ARD szerint elsősorban azokat a sportolókat, illetve országokat nem ellenőrizték, amelyek Aján hatalmi pozícióit erősíteni tudták, köztük például Oroszország vagy Grúzia súlyemelőit.

Az ARD azt is írja: bizonyítékai vannak arról, hogy a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség által megbízott doppingellenőrök, mégpedig a Magyar Antidopping Csoport (HUNADO) munkatársai pénzt fogadtak el azért, hogy szemet hunyjanak manipulált doppingminták felett.