Szaúd-Arábia azt ajánlotta az Egyesült Államoknak, az európai és az ázsiai országoknak, legnagyobb fogyasztóinak, hogy az év végéig fokozza olajexportját. Ezzel visszafoghatnák a fekete arany drágulását, némi levegőt adva a sok sebből vérző - köztük a magas olajáraktól is szenvedő - világgazdaságnak. A G7 országainak pénzügyminiszerei a múlt hónapban kérték az olajtermelőket, hogy növeljék a kínálatot, amire akkor langyos választ kaptak. Most azonban egy az Arab-öböl térségében dolgozó tisztviselő azt mondta a Financial Timesnak, hogy túl magasnak tarják az olajárat, amit 100 dollár/hordóra akarnak leszorítani.

Rijád márciusban már kezdett egy hasonló konzultációt vásárlóival, ami után 30 éve nem látott szinte, napi tízmillió hordóra emelte olajexportját. A múlt hónapban 9,9 millió hordót vitt a világpiaca - állítják helyi források. Eközben a londoni Brent kőolaj ára egyharmadával, hordónként közel 118 dollárra nőtt június és szeptember közepe között.

Csúcson a benzinár

Szakértők szerint Szaúd-Arábia szép csendben szabályozza az olajpiacot: ha 90 dollár körüli szintre esik a fekete arany ára, akkor kissé visszafogja exportját, ha 115 fölé emelkedik, akkor növeli a kínálatot. Eközben vigyázni kell arra, hogy ne nagyon haragítsa magára az amerikai és európai embargótól szenvedő Iránt, amelynek kivitele a múlt hónapban napi 2,85 millió hordóval 22 éves mélypontra esett.

A mostani kezdeményezés jól jöhet Barack Obama elnöknek, aki szövetségesei - Németország, Olaszország, Japán és Dél-Korea - kérésére tartózkodik a stratégiai készletek egy részének felszabadításától. A benzin átlagára az USA-ba a múlt héten gallononként 3,878 dollárra nőtt - az évnek ebben a szakaszában még soha nem volt ilyen drága az üzemanyag az Egyesült Államokban. Az amerikai kutaknál az autózás történetében eddig 2008 júliusában kellett a legtöbbet fizetni a benzinért, akkor 4,114 dollárba került a tankba való.