Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az IMF Ukrajnában tárgyaló delegációja megállapodásra jutott a kijevi kormánnyal egy új reformprogramról, amelynek végrehajtásához 17,5 milliárd dollár kedvezményes hitelt nyújt a Valutalap - tudatta a sajtóval közleményben Christine Lagarde, a szervezet igazgatója. A nemzetközi közösség további forrásokat is biztosít Ukrajnának.

Lagarde az IMF igazgatósága elé viszi az ügyet, amelynek célja a gazdasági stabilitás helyreállítása, illetve középtávon a növekedés beindítása. Emellett azt remélik, hogy az ukrán lakosság életszínvonala is javulhat. A program kockázatokat is hordoz (amelyek elsősorban a geopolitikai helyzet alakulásából fakadnak), ám ha a Valutaalap támogatásának megszerzése után elindítják, fordulópontot hozhat Ukrajna fejlődésében - véli az igazgató.

Brutális gázáremelések

Az ukrán hatóságok az elmúlt években az ország nehéz helyzete ellenére bizonyították elkötelezettségüket a reformok mellett - érvel a támogatás megadás mellett Lagarde közleménye. A kormány 2014-ben a tervezett 5,8 százalékos GDP arányos költségvetési hiány helyett 4,6 százalékos mínusszal zárta az évet.

Bevezette a hrivnya rugalmas árfolyam-meghatározását, és jelentősen emelte a gázárakat. A lakossági gáz ára immáron eléri az importár 56 százalékát, a fűtésárak pedig az importár 40 százalékán vannak. Emellett - sok év óta először - elkezdték erősíteni a korrupció, illetve a pénzmosás elleni fellépést biztosító intézményrendszert.

Kijev az új csomagért cserébe további jelentős energia-áremelést ígért, vállalta a bankrendszer átalakítását és az állami vállalatok irányításának reformját. Újabb korrupcióellenes intézkedéseket is terveznek és korszerűsítik a jogszolgáltatást.

Meg fogják beszélni

A közlemény szerint az IMF-program típusának megváltoztatása - készenléti hitel helyett kibővített megállapodásról beszélünk - nagyobb rugalmasságot, több időt és jobb finanszírozási feltételek tesz lehetővé. Az ukrán kormány korábbi bejelentésével összhangban Kijev konzultációkat kezd az ország államkötvényeit birtokló hitelezőkkel egy olyan megállapodásról, amely középtávon stabilabbá tenné a hitelek törlesztését.

A program forrása így három részből tevődhet össze: az IMF-től származó hitelből, további nemzetközi, illetve kétoldalú államközi szerződések alapján folyósított kölcsönökből, illetve a meglévő adósság mérsékléséből. Kijev összesen nagyjából 40 milliárd dollárra számíthat. A kétoldalú hiteleket sajtóhírek szerint a világ legfejlettebb országai (G7) kínálhatja, az adósságleírással kapcsolatban a Barclays elemzői úgy vélik, hogy ha enyhe átütemezésben állapodnának meg a felek, az jelentős nyereséget hozhatna a befektetőknek a 60 cent körül forgó kötvények esetében.