Akcióba léptek az eurózónás pénzügyminiszterek

Az eurózóna pénzügyminiszterei kidolgozták Görögország pénzügyi mentőstratégiájának alapjait.
NAPI, 2010. március 16. kedd, 08:55
Fotó:

Technikai kérdéseket vitattunk meg, amelyek szükség esetén lehetővé teszik a koordinált cselekvés gyors megvalósítását - mondta hétfő éjjel Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, aki az eurózóna pénzügyminisztereinek csoportját is vezeti.

A Bloomberg uniós forrásai szerint a legvalószínűbb, hogy a kormányok pénzügyi eszközöket vonnak majd össze, amelyekből közvetlen hiteleket folyósíthatnak a bajba jutott országnak. A tárgyalásokon eddig nem született megállapodás a hitelcsomag méretét, illetve a visszafizetés kamatját és futamidejét illetően.

A pénzügyminiszterek nyilatkozata szerint nem az a cél, hogy az átlagos európai kamatszint mellett nyújtsanak hitelt, hanem hogy biztosítsák az eurózóna egészének stabilitását. A francia pénzügyminiszter, Christine Lagarde szerint előkészítési munka folyt eddig, nem kell azonban azt feltételezni, hogy valóban szükség lesz a tervezett intézkedések végrehajtására.

Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke elmondta: az euró nincs veszélyben, nem szabad azonban teret engedni az elbizakodottságnak.

Moritz Kramer, az S&P Ratings frankfurti elemzője szerint a piacok túllőttek Görögország fundamentumaihoz képest, az államcsőd ugyanis az elemző szerint valószínűtlen.

Kedd reggel folytatódnak a pénzügyminiszteri tárgyalások; a napirenden szereplő kérdések a görög válságon túl a fedezeti alapok és a CDS-ek elleni fellépés lehetséges módjai.

HOZZÁSZÓLÁSOK