Alakul az utolsó kísérlet a katasztrófa elkerülésére

Az amerikai szenátus demokrata és a republikánus vezetői mára ígérik a legújabb javaslatot a kettős költségvetési patthelyzet feloldására. Elemzők szerint ez tűnik a legjobb esélynek arra, hogy elkerüljék az államkassza csütörtökre várt kiürülését.
Napi.hu, 2013. október 15. kedd, 05:04
Fotó: Napi.hu

Folyamatosan egy napon át tárgyalt egymással az amerikai kongresszus felső házának demokrata vezetője, Harry Reid és a szenátus republikánus tagjainak első embere Mitch McConnell, aminek eredményeként úgy vélik, mára tető alá hozhatnak egy megállapodást a költségvetés finanszírozásának meghosszabbításáról és az eladósodás plafonjának emeléséről - jelentette a Reuters. A részletekről nem sokat árultak el, és még az a kevés is változhat, ami kiszivárgott.

A részleges bénultság állapotában lévő közigazgatás finanszírozását január közepéig biztosítanák a korábban elfogadott költségvetési kiadáscsökkentések hatályának meghosszabbításával. Az 16,7 ezer milliárd dolláros adósságplafont legkevesebb február közepéig hosszabbítanák meg. Így időt nyernének egy részletes költségvetési vita lebonyolítására december közepéig.

A tervben lennének kisebb változtatások a Barack Obama elnök nevéhez fűződő egészségügyi reformon (Obamacare) - írta a Wall Street Journal. Módosíthatják például a magánbiztosítást kiegészítő állami támogatásra jogosult személyek jövedelmének meghatározását. Emellett egy évvel elhalaszthatják a tagjaik után egészségbiztosítást fizető szakszervezeteket és munkaadókat terhelő személyenként 63 dolláros viszontbiztosítás bevezetését. Az ebből befolyó pénzt valószínűleg azok a hagyományos biztosítók kapnák, amelyeknek a reform értelmében a jelentkezők egészségügyi állapotától függetlenül vállalniuk kell ügyfeleik biztosítását.

Lázadás jöhet

A képviselőház többségi republikánus képviselőcsoportjának vezetője, Eric Cantor közölte, hogy ma zárt ajtók mögött tanácskoznak a következő lépésekről. Az ellenzéki képviselők fellázadhatnak az alsóház közülük való elnöke, John Boehner ellen, ha át akarna passzírozni rajtuk egy olyan szenátusi javaslatot, amellyel nem értenek egyet - vélik szakértők. Boehner óvatosságból nem nyilatkozott nyilvánosan a felsőházban készülő kompromisszumról. Nem sok jót ígér, hogy volt olyan radikális képviselő, aki közölte: jobb ha nincs megállapodás, mint egy rossz megállapodás...

Elemzők szerint az alsóházi republikánusok nehezen utasíthatnának el egy olyan megoldást, amelyet a felsőházban dolgozó kollégáik határozottan támogatnak. El kell hogy gondolkodtassa a republikánusokat az a egy tegnapi felmérés is, amely szerint az amerikaiak majdnem háromnegyede a kongresszus ellenzéki képviselőit hibáztatja a kettős költségvetési patthelyzetérét, míg csak 53 százalékuk ellenzi azt, amit Obama elnök tesz ebben az ügyben.

HOZZÁSZÓLÁSOK