Harminc év óta a legerősebb, 6,4-es földrengés volt kedd hajnalban Albánia fővárosában és északnyugati részében - írja az MTI. Legkevesebb két lakóház összeomlott és sokan a romok alatt rekedtek.

Leginkább Durres tengerparti város érintett. A rengés középpontja Tiranától 30 kilométerrel nyugatra volt. Sok helyen az emberek ijedtükben kirohantak házukból, Kurbin városban egy ember ijedtében kiugrott egy emeletes ház ablakán, és szörnyethalt. Eddig 14 halálos áldozatról szóltak a hírek, legalább 600-an megsérültek.

A védelmi minisztérium szóvivője szerint az anyagi károk jelentősek.

Beszámolók szerint a földmozgást a Balkán több pontján észlelték, egyebek közt az epicentrumtól 400 kilométerre lévő Boszniában, illetve a 700 kilométerre található Újvidéken, Szerbiában is. Azóta több utórengést is mértek, ezért az érintett albán területeken arra kérték a lakosságot, hogy maradjanak a szabad ég alatt.

A román katasztrófavédelem kereső- és mentőegységének (RO-USAR) 52 tagja indult el Albániába, hogy segítséget nyújtson a helyi hatóságoknak a földrengés áldozatainak kimentésében.

A RO-USAR katonái a romok alá szorult túlélők keresését és kimentését segítik, és az ehhez szükséges felszerelésekkel is rendelkeznek, nem orvosi misszióról van.

A román mentőalakulat önellátó, a szükséges élelem- és víztartalékot is magával viszi, bevetésének helyét pedig az albán hatóságok határozzák meg.

Az ENSZ által ilyen mentőakciók lebonyolítására felhatalmazott RO-USAR-csapatot és felszereléseiket két katonai szállítógép viszi Albániába.

Áder János államfő levélben fejezte ki résztévét Magyarország és a saját nevében a keddi, albániai földrengésben hozzátartozójukat elvesztőknek, valamint együttérzését a sérülteknek.

- A gyász e nehéz óráiban őszintén remélem, hogy mielőbb megkezdődhetnek a helyreállítási munkálatok, és az érintett területek lakóinak élete minél előbb visszatérhet a normális kerékvágásba" - szerepel az államfő Ilir Meta albán elnöknek küldött részvéttáviratában, amely a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján is olvasható.