Hogyan áll az Aldi és a Lidl háborúja? Itt a haditudósítás

Van két olyan termék, amely az Aldiban és a Lidlben január óta ugyanazon az áron kapható, miközben a két cég állóháborút vív áraival a fogyasztókért.
Komócsin Sándor, 2020. szeptember 3. csütörtök, 15:40
Fotó: Napi.hu

Ugyanannak a 42 élelmiszernek az árát követi az Aldiban és a Lidlben január óta a G7 hírportál minden hónap utolsó napján összevetve az árakat, aminek alapján elhúzódó állóháború képe rajzolódott ki két diszkontlánc között - derült ki a legfrissebb összesítésből. A kérdést azonban lassan már úgy célszerű feltenni, hogy van-e egyáltalán érdemi különbség a két diszkont árai között.

A januári végi induláskor (a G7 szerkesztői hangsúlyozzák, hogy saját, nem hivatalos, és statisztikailag sem mérvadó bevásárlókosaruk szerinti adatokat közölnek) a Lidl 0,72 százalékkal volt olcsóbb az Aldinál, a legnagyobb különbséget pedig június végén mérték. Akkor 8,2 százalék volt a Lidl árelőnye.

Az Aldi azonban rendre zárja vagy minimálisra csökkenti a különbséget, így volt ez már februárban is, és most is hasonló a trend. A júniusi 8 százalékról az Aldi július végére 5 százalékra javított, augusztus végére pedig 4 százalékra csökkentette a rést. Abszolút értékben ezek már nem eget verően nagy összegek, a 16 ezer forint körüli teljes kosárértékhez képest pillanatnyilag 650 forinttól van szó.

Az érdekesség azonban az, hogy a teljesen egyező árú termékek köre folyamatosan változik. Vagyis a 42 terméken belül minden hónapban van körülbelül húsz, amelynek az ára az Aldiban és a Lidlben megegyezett, de csak kettő van, amelynél mind a nyolc hónapban ugyanannyit kellett fizetni mindkét boltban: a BL 55-ös fehér liszt kilogrammja január óta mindkét üzletben 109 forint, a gouda sajt kilója pedig mindig 1998 forintba került. A banán és a sertéspárizsi majdnem felkerült erre a listára, ám január óta mindkét terméknél volt egy-egy hónap, amikor az ára nem ugyanaz volt a két diszkontban.

HOZZÁSZÓLÁSOK