Míg egy évvel ezelőtt a háztartási összköltésnek durván a negyede még a hipermarketekbe ment, idén ez 22,2 százalékra csökkent, és most már a diszkontokba több pénz áramlik - írja a G7. Mivel az élelmiszer-kiskereskedelem piaca összességében is folyamatosan nő, ez nem jelenti azt, hogy a Tesco, az Auchan és az InterSpar boltok forgalma érdemben esne, azt viszont igen, hogy a vásárlók az arányokat nézve ma már inkább a diszkontokban költik a pénzüket.

Az is látszik, hogy a diszkontok növekedésének a hipermarketek mellett a független kisboltok (beleértve a piaci árusokat és a szaküzleteket is) a vesztesei. A magyar láncok és a szupermarketek (melyekbe például számos Spar-üzlet is tartozik) az arányokat tekintve kismértékben szintén esnek, ami azt jelzi, hogy a piac általános növekedésével még többé-kevésbé lépést tartanak, de mások kárára már nem tudnak piacot szerezni.

Érdekes trend az is, hogy a drogériák aránya szépen nő a költésekben, a dm-Rossmann-Müller típusú üzletek szintén képesek voltak arra, hogy nagyobb arányt szerezzenek meg a családi költségvetésből, mint egy évvel ezelőtt.