Lukasenka elnök - aki maga is átesett a fertőzésen - kijelentette, hogy a szkeptikusok közé tartozik. Azt mondta, tudatta az egészségügyi miniszterrel, hogy nem fogja kérni a vakcinát. Viszont az emberektől nem sajnálja a vakcinát: tavasszal nagyjából 1,2 millió lakost terveznek beoltani az országban, derül ki az MTI összefoglalójából.

"Lehet, hogy 2 milliót, attól függően, hogy az emberek mennyire lesznek hajlandók erre" - tette hozzá az elnök, aki kitart amellett, hogy az oltás önkéntes lesz. Már 5-6 különböző vakcina beszerzését tervezik, de leghamarabb az orosz oltóanyag lesz elérhető, amelyet részben importálnak, részben helyben fognak előállítani.

Lukasenka július végén jelentette be, hogy orvosai megállapítása szerint tünetmentesen átesett a fertőzésen. Később kifejezte reményét, hogy "ez a ragály még egyszer nem fogja zaklatni".

Fehéroroszországban eddig több mint 181 ezer fertőzöttet azonosítottak, akik közül 1358-an hunytak el a kórban. Az egészségügyi minisztérium hétfőn engedélyezte az orosz Szputnyik V vakcina használatát. A tárca szerint az oltási kampány januárban veszi kezdetét.

A Fehéroroszországot bő negyedszázada irányító Lukasenka korábban azt hangoztatta, hogy államában senki nem fog meghalni koronavírus-fertőzésben, és a járvány ellenszerei között a vodkát, a szalonnát, a jégkorongot és a szaunázást emlegette. Az elnök "pszichózisnak" minősítette a világon a járvány miatt bevezetett óvintézkedéseket, és azt hangoztatta, hogy az emberek számára az éhínség és a munkanélküliség lesz végzetes, nem pedig Covid-19. Nem állt le emiatt a nemzeti focibajnokság sem, amit így sokáig figyelemmel követett a világ, mert a fogadási ügyletek szinte egyetlen szereplője lett.

De nemcsak ezt tartja pszichózisnak, hanem azt is, hogy az augusztusi választás óta még mindig tízezres tömegek tüntetnek lemondását követelve, állítva, hogy elcsalta a voksolást. Ezt nemzetközi megfigyelők is megerősítették.