"A világon mindenütt látják az emberek, hogy mi folyik. S ha látják az erőfeszítéseket egy disszidens megmérgezésére és tisztában vannak azzal is, hogy mindez nagy eséllyel magas rangú orosz tisztségviselőktől ered, ez bizony szerintem nem használ az orosz nép megítélésének. És Oroszországénak sem" - jelentette ki az amerikai diplomácia vezetője.

Pompeo szerint azoknak az országoknak, amelyek komoly szerepet akarnak játszani a világpolitika színpadán, "a szabadságot és a demokráciát kell előmozdítaniuk".Elmondta, nem akarja elsőként, Donald Trump elnök előtt kifejteni az amerikai kormányzat várható lépéseit, de azt megerősítette, hogy az amerikai kormányzat is megpróbálja majd azonosítani a mérgezésért felelősöket. "Washington közelebbről is megvizsgálja és értékeli a helyzetet, s mindent megtesz majd azért, hogy hasonló esetek többé ne fordulhassanak elő" - mondta a politikus.

A múlt héten, amikor Berlin bejelentette, hogy orvosai vizsgálatai szerint Navalnijt Novicsok típusú idegméreggel mérgezték meg, Trump közölte: "nincs ok kételkedni" a német orvosok megállapításában, de ő még "nem látott bizonyítékot" a mérgezésre.

Miközben Oroszország kitartott amellett, hogy az orosz orvosok semmilyen méreg nyomát nem mutatták ki Navalnij szervezetében, a G7-es országcsoport külügyminiszterei kedden Washingtonban közzétett közös nyilatkozatban sürgették Moszkvát, hogy minél előbb állítsa bíróság elé a mérgezésért felelősöket. A miniszterek azt is hangsúlyozták, hogy a vegyi fegyverek bárminemű alkalmazása elfogadhatatlan, és az ilyen harceszközök tilalmáról szóló nemzetközi egyezményekbe ütközik.

Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa - szintén kedden - átlátható és független vizsgálatra szólította fel Moszkvát, a francia külügyminiszter és a védelmi miniszter pedig a Navalnij-ügy miatt elhalasztotta a jövő hétre tervezett moszkvai tárgyalásait.