Algériában százezrek tüntetnek az elnök

Százezrek vonultak ismét Algéria fővárosában, Algírban az utcákra pénteken a húsz éve hivatalban lévő Abdel-Azíz Buteflika elnök ellen tiltakozva - írja az MTI, amely szerint más nagyvárosokban is rengetegen vannak az utcán.
Szabó Dániel, 2019. március 15. péntek, 17:57
Fotó: Getty Images

Tévednek azok, akik azt hiszik, elfáradtunk. A tiltakozásunk nem ér véget - hangoztatta a 37 éves, orvosként dolgozó Madzsid Benzida, az Algírban tüntetők egyike, miközben rendőrök zárták el az aktivisták útját a kormányzati negyed irányába. A fővárosban pénteken nem működött a metróhálózat.

A vezetés döntései összeegyeztethetetlenek az utcákon tüntetők követeléseivel - jelentette ki Fárisz Badhucse fiatal aktivista. A teljes vezetésnek le kell mondania. Követeljük azt is, hogy tartsák tiszteletben az emberek akaratát - tette hozzá.

Szemtanúk beszámolói szerint a külvárosokból és a környező településekből buszokkal érkeztek emberek, hogy Buteflika lemondását követeljék.

Buteflika vasárnap este visszatért Algériába egy kéthetes svájci gyógykezelésről, azóta sorra hátrálnak ki mögüle egykori támogatói. Az elnök pártjának, a Nemzeti Felszabadítási Frontnak (FLN) egyik vezéralakja, Hocine Keldún csütörtök este az állami televíziónak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy Buteflika "már a múlté".

Algéria 1999 óta hivatalban lévő államfője hétfőn jelentette be, hogy bizonytalan időre elhalasztják az eredetileg áprilisra kitűzött elnökválasztást. Egyben politikai és gazdasági reformokat ígért. A 82 éves politikus az elnökválasztásokon való újbóli indulása ellen hetek óta tartó tüntetések hatására egyúttal bejelentette visszalépését is. Buteflika szerint a választások időpontjának kijelölése és az új alkotmány megszövegezése majd egy új "nemzeti konferencia" feladata lesz.

Az algériaiak azonban elutasították a 82 éves elnök felvetését, és a hatalom átadását követelték a politikai vezetők fiatalabb nemzedékének abban a reményben, hogy majd ők leszámolnak az országot sújtó korrupcióval és munkanélküliséggel.

Sok tüntető azt követeli, hogy Buteflika mondjon le április 18-án, ugyanis eredetileg ezen a napon tartották volna az országban az elnökválasztást. A választások elhalasztása azonban azt is jelenti, hogy Buteflika hivatalban maradhat 2019 végéig vagy akár még tovább is.

HOZZÁSZÓLÁSOK