Két republikánus szenátor, Charles Grassley és Thom Tillis az elmúlt napokban már érzékeltette, hogy a szenátorok "legfeljebb csak fontolóra veszik", hogy kit jelöl Obama elnök az elhunyt főbíró helyére, ám a szenátus republikánus többségének vezetője, Mitch McConnell kedden késő délután már be is jelentette: az igazságügyi bizottság republikánus tagjai egyhangúlag ellenzik a jelölést, így a jelöltnek még a meghallgatására sem kerülhet sor, egészen Obama elnöki mandátumának végéig.

McConnell szenátor közölte: még udvariasságból sem hajlandó találkozni az elnök jelöltjével, bárki legyen is az.

Az amerikai alkotmány értelmében a kilenctagú legfelsőbb bíróság tagjainak kinevezését - miután az elnök jelöli a bírót - a szenátusnak kell, alapos kikérdezéssel járó meghallgatás után, jóváhagynia vagy elutasítania.

A legfelsőbb bíróság az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét tölti be, ezért döntései jelentősen befolyásolják az amerikai közéletet és társadalmat. Ennek folytán mindkét nagy politikai párt - a republikánus és a demokrata - a főbírók jelölésekor igyekszik biztosítani a saját befolyását, érdekeit. Az elhunyt Antonin Scalia konzervatív bíró volt, s a republikánusok most attól tartanak, hogy Obama liberális szemléletű bíró kinevezésével megváltoztatná a bíróság "ideológiai egyensúlyát". Valamint arra is számítanak, hogy a novemberi elnökválasztást a republikánus jelölt nyeri, vagyis az új főbírót is ők jelölhetik majd.

Ezt a jelölést az dönti majd el, aki a novemberi elnökválasztást megnyeri, bárki legyen is az - nyilatkozott McConnell szenátor, s hozzátette, hogy a republikánus szenátorok egyöntetű véleménye szerint már nem az elnöki megbízatásának utolsó hónapjait töltő, "béna kacsa" Obamának kell döntenie az új főbíró személyéről.

McConnell hivatkozott Joe Biden jelenlegi alelnök 1992-es állásfoglalására. Biden akkor a szenátus igazságügyi bizottságának elnöke volt, és amellett érvelt, hogy elnökválasztási évben nem szabad főbírót választani. Az alelnök mindazonáltal azóta már kifejtette, hogy akkori állásfoglalása csupán hipotetikus volt, hiszen 1992-ben nem választott főbírót az Egyesült Államok.

A Fehér Ház és a szenátus demokrata párti politikusai egyaránt elítélték a republikánus döntést. Harry Reid, a demokrata szenátorok frakciójának vezetője obstrukciónak nevezte az állásfoglalást. A Fehér Ház szóvivője, Josh Earnest pedig azt mondta: precedens nélküli lenne, ha nem hallgatnák meg Obama elnök jelöltjét, s ez egyúttal olyan politikai játéknak tenné ki a legfelsőbb bíróságot, amelyet az elmúlt kétszáz évben sikerült elkerülnie. 1875 óta egyetlen elnöki jelölttől sem tagadták meg a meghallgatást, hacsak nem maga az elnök vonta vissza a jelölést - fogalmazott a Fehér Ház szóvivője.