A lengyel adórendszer következő évi változásai között szerepel, hogy az állatgyógyszerek a nyolcszázalékos áfakörből átkerüljenek a 23 százalékos szintre, ám úgy tűnik a rendkívüli felháborodás miatt meghátrál a kormány - derült ki a Business Insider Polska cikkéből.

A dühös reakciók oka, hogy a lengyelek nagyon sok hobbiállatot tartanak, miután kifejezetten állatkedvelők. (Egy példa erre, hogy a hetvenes években a városok lakótelepein télen kötelező volt nyitva hagyni a pinceablakokat, hogy a hajléktalan cicák a hideg elől oda menekülhessenek - a szerk.) Emellett az is bosszantja az embereket, hogy ezek a gyógyszerek már most is kifejezetten drágák.

A pénzügyminiszter helyettese elmondta a hírportálnak, hogy az ügyről folyó vitában arra lyukadtak ki, hogy ekkora áfaemelésről szó sem lehet, így a 23 százalékot át lehet húzni. Annál is inkább, mert ez a változás a hivatásos haszonállat-tenyésztőket- és -tartókat is érintené. Lengyelországban évente átlag egymilliárd zlotyt (75 milliárd forint) költenek állatoknak szánt gyógyszerekre.