A lap által megkérdezett kínai szakértők szerint az egyre keményebb hangvételű pekingi kommunikáció és a kínai közvélemény a hongkongi tüntetőkkel szembeni ellenségessé válása ellenére a helyzet egyelőre nem érett meg arra, hogy a kínai hadsereg beavatkozzon, de többen úgy vélik, az erőszak és a kaotikus helyzet elhúzódása esetén a pekingi vezetés eljuthat ehhez a döntéshez - szemlézte a cikket az MTI pekingi tudósítója.

Kína az Egyesült Államokkal és egyéb külföldi nagyhatalmakkal fennálló viszonyát, továbbá saját fejlődését, és Hongkong különleges státusát kockáztatná azzal, ha saját kezébe venné az ügyet - mondta Si Jin-hung, a pekingi Zsenmin Egyetem nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó szakértője, és a kínai kormány tanácsadója a SCMP-nak. A szakértő szerint nincsen szükség a kínai csapatokra, a hongkongi rendőrség fokozatosan egyre szigorúbb fellépést fog alkalmazni, ugyanis még nem merítették ki az eszköztárukat. A helyzet fokozódásával azonban Peking idővel eljuthat oda, hogy komolyan fontolóra vegye a beavatkozás lehetőségét.

Hongkongban minden más?

Si szerint az a sokak által hangoztatott vélemény, miszerint a kínai kormányzat mindenképpen rendet akar tenni Hongkongban a Kínai Népköztársaság fennállásának október 1-jén esedékes, 70. évfordulója előtt, nem állja meg a helyét. Bár a nemzeti ünnep fontos dátum, de a kínai kormány nem olyan naiv, hogy azt higgye, ekkor mindenhol teljes békének kell lennie.

A kínai beavatkozás kérdése különösen azóta vált központi kérdéssé a hónapok óta tartó hongkongi tüntetéshullámmal kapcsolatban, hogy a tiltakozók figyelme a megmozdulásokat kiváltó, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezetről egyre inkább a hongkongi kormányzat, illetve a felette álló pekingi vezetés irányába fordult.

Működésben a kínai propaganda

A kínai sajtó egészen addig nem is igazán foglalkozott a tüntetésekkel, amíg a tiltakozók július 21-én meg nem ostromolták a pekingi kormányzat helyi képviseleti irodáját, ahol egyebek mellett a nemzeti jelképeket festékbombával dobálták meg. Később pedig a kínai zászlót vetették a tengerbe. Peking élesen elítélte az ilyesfajta, általa a "központi kormányzat fennhatóságát próbára tevőnek" tartott cselekményeket, amelyekről már a kínai sajtó is felháborodott hangvételű beszámolókat közölt. A Peking által szigorúan cenzúrázott kínai interneten pedig záporozni kezdtek a tüntetőket elítélő, a kínai hazafias értékeket hirdető bejegyzések. A tüntetéshullámmal szemben kritikus vélemények a kínai Twitterként emlegetett Weibo mikroblog népszerű témái közé kerültek. Sokan pedig kifejezetten a kínai kormány beavatkozását követelték azt követően, hogy a hongkongi repülőtéren zajló tiltakozó akciók során demonstrálók egy csoportja bántalmazott egy általuk álcázott kínai ügynöknek vélt kínai utast, valamint a Kínai Kommunista Párt szócsövének tartott Global Times-nak a helyszínről tudósító újságíróját.

Már úton vannak a kínai csapatok?

Külföldön pedig egyre nő az aggodalom egy esetleges kínai katonai beavatkozás miatt azóta, hogy az interneten szombat óta terjedő felvételeken kínai paramilitáris erők teherautóit lehet látni, ahogy a Hongkonggal szomszédos Sencsenbe tartanak - írja a SCMP. Ezt a félelmet erősítette Donald Trump amerikai elnök is, aki kedden Twitter-üzenetben közölte: az amerikai hírszerzés arról tájékoztatta, hogy a kínai kormány csapatokat küld a hongkongi határhoz.

A kínai szakértők szerint azonban a beavatkozásért Kínának túlságosan nagy árat kellene fizetnie, ezért csak akkor döntenének így, ha már minden más megoldási lehetőség kudarcba fullad. A SCMP-nak nyilatkozók szerint Hongkong ügye kulcskérdés lehet a jelenleg folyó amerikai-kínai kereskedelmi háborúban, ezért, ha Kína rosszul kezeli a helyzetet, azzal a kereskedelmi megállapodás létrejöttét veszélyeztetné. Ezt Trump elnök szerdai Twitter-üzenete is megerősítette, ebben ugyanis személyes találkozót javasolt Hszi Csin-ping kínai elnöknek Hongkonggal kapcsolatban, és a kereskedelmi megállapodás feltételéül szabta, hogy humánus módon kell kezelni a kialakult helyzetet.

Nagyon jól ismerem Hszi elnököt. Nagy vezető, akit nagyon tisztel a népe. Jó ember egy kemény helyzetben. Zéró kétségem van afelől, hogy ha gyorsan és humánusan akarja megoldani a hongkongi problémát, akkor képes rá. Személyes találkozó?

- írta az MTI szerint Twitteren az amerikai elnök.

A Hongkongban hónapok óta tartó tüntetéshullámot a már felfüggesztett, de egyelőre vissza nem vont, a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet váltotta ki, de fokozatosan általános kormányellenes tiltakozássá alakult. A demonstrálók a törvénytervezet visszavonása mellett már a többi között Carrie Lam kormányzó lemondását, valamint a tüntetőkkel szembeni rendőrségi akciók kivizsgálását követelik.