Amerikai választások: Trump állt jobban féltávnál, de szoros az eredmény

Sorra jönnek az eredmények a keleti parti államokból, délről és most már az ország középső részéből is. Trump vezet a kincset érő Floridában, de Biden már nem tartja Texast és Észak-Karolinát, és elvesztette az előnyét egyelőre a szintén szentgrálnak beillő Ohióban és Pennsylvaniában. Hátrányban van a rozsdaövezeti államokban is, csak Minnesotában nem. Ahogy nő a feldolgozottság, úgy veszi át a vezetést sok helyen Trump. Kövesse velünk a versenyt az amerikai elnökségért!
Szabó Dániel, 2020. november 4. szerda, 00:29
Fotó: Getty Images - Egy kentucky-i szavazóhelyiségbe tartanak a választók.

A cikk a 2020.11.04. 4 órás állapotokat tükrözi. Már nem frissül.

Az Egyesült Államokban is beköszöntött az este, ezzel pedig megkezdődött a szavazóhelyiségek zárása, és fokozatosan közlik az eredményeket elsőként a keleti parti államokból jönnek az adatok. Georgia, Kentucky és Indiana jelent majd először. Utánuk Dél-Karolina, Észak-Karolina (itt 4 szavazóhelyiség miatt biztosan lesz egy kis csúszás), Vermont és Virginia. Hajnali egyre már az első elektorok sorsa el is dőlhet.

Indianában már 59,4-38,8 százalék az állás Donald Trump javára, még 48 százalékos összesítésnél tart a számlálás, mindössze 1,4 millió szavazatot számoltak össze. Itt Vigo megye eredményei lehetnek érdekesek, mert a legutóbbi 4 választáson azonos lett az elnöki verseny győztese az ittenivel. Ez már szinte biztosan Trump győzelmével végződik az előrejelzések alapján, így övé az államért járó 11 elektor.

Kentuckyban egy rövid időre úgy tűnt, hogy szoros verseny lehet, de egyelőre Trump magabiztosan hozza a republikánus fellegvárat: 62,2 százalékon áll 29 százalékos feldolgozottságnál, 172 ezer vokssal előzi a korábbi alelnököt. 8 elektorért folyik a verseny, ezt is Trumpnak adják az amerikai szakértők.

Előzetesen Kentucky és Indiana esetében is az volt a várakozás, hogy Trump könnyedén behúzza őket. Előbbi 8, utóbbi 11 elektort ér. Biden esetében az a cél, hogy legalább 40 százalék felett teljesítsen ezeken a helyeken, mert Hillary Clinton négy éve alig 30-35 százalékot szerzett erre felé.

 

 

Közben New Hampshire is jelentett, de még csak 7 százalék a feldolgozottság hajnali 3-kor: 56,6 százalékos eredménnyel Biden vezet. Az állam mindössze 4 elektort ér.

Már Biden győzelmét biztosnak veszik Massachussettsben (11 elektor), Connecticutban (7), Rhode Islanden (4), New Jerseyben (14), Delaware-ben (3) és Marylandben (10). Ebből a körből Maine 2-2 elektora viszont várhatóan Trumpé lesz, legalábbis most 54,9 százaléknyi szavazattal vezet. Számlálás nélkül is neki adják a szakértők New York 29 elnökválasztási szavazatát.

A 29 elektort érő Floridából már 91 százalék körüli szavazat megszámlálása után az látszik, hogy simábban nyerhet Trump, mint négy éve. Jelenleg 51,3 százalékon áll az elnök, míg kihívója 47,8 százaléknyi voksot szerzett. Kettejük között 290 ezer szavazat van. Itt 29 elektori voksért megy a verseny.

A szintén előzetesen republikánus győzelemre várt Virginia 33 százalékos feldolgozottságnál közölt adatai szerint 58,9 százalékon áll Trump, Biden a nyomában, eddig 39,7 százaléknyi szavazatot szerzett. 13 elektort ér Virginia, amit sok elemző a mostani állás ellenére Biden biztos győzelmére számolja.

A hagyományosan vörös állam, Georgia most szoros harcot jelez: 22 százalékos feldolgozottságnál már Trump vezet, de Biden sokáig volt elől, a feldolgozottság növekedésével folyamatosan változik az állás. Trump van most élen 57,2 százalékkal, 160 ezer voks az előnye. 16 elektort ér az állam.

Demokrata előny van meglepetésre Ohióban: 70 százalékos feldolgozottságnál 49,1 százalékon áll a baloldali politikus, míg Trump apró előnnyel 49,6 százalékot hozott. 25 ezer szavazat közöttük a különbség. Ez az állam rendre csatatér, előzetesen is szoros versenyre volt kilátás, az elemzők viszont inkább a jelenlegi elnök győzelmét várták. Az állam 18 elektort ér.

West Virginiában 4 százalékos az első jelentett adat: itt Biden 53,5 százalék-44,6 százalékra vezet Trumppal szemben.

Az első texasi eredmény demokrata előnyt mutatott még 50 százalékos feldolgozottságnál, akkor 51,1 százalékon áll Biden, a regnáló elnök 48 százalékot kapott. Itt még hátra vannak a vidéki megyék, ahol várhatóan Trumpnak áll majd a zászló. A papírformát igazolni látszik, hogy 67 százaléknyi voks ellenőrzése után már 50,4-48,3 százalék az állás az elnök javára.

A csatatérállam Michiganben a 20 százalékos adat szerint 57,5-40,7 százalék az állás Trump javára. 78 ezer a különbség a jelöltek között, 16 elektorért versenyeznek.

Minnesota viszont visszatérhet a demokratákhoz: 24 százaléknyi szavazat megszámlálása után 64,6 százalékos részesedése van Bidennek.

Pennsylvania lehet a győzelem kulcsa 2020-ban, itt a jelenlegi elnök megy 27 százaléknyi szavazat megszámlálása után: 52 százalékon áll, közel 106 ezer szavazat az előnye, de egyelőre a jellemzően demokraták körzeteiből jelentettek kevesebb eredményt. Még túl korai eredményt hirdetni a 20 elektort érő területen.

Bidennek adták Illinoist az amerikai összegzők, pedig még csak 8 százalékos a feldolgozottság: de úgy számolnak, hogy 20 elektort innen már biztosan behúzott.

Oklahoma (7 elektor) és Arkansas (6), Tennessee (11), Mississippi (6), Alabama (9) és egyelőre Dél-Karolina (9) néz ki sima Trump-győzelemnek. Nyugat-Virginiát a CNN már odaadta Trumpnak, de az AP és a WSJ szerint még korai lenne eredményt hirdetni, ez az állam 5 elektort ér. Szintén borítékolhatónak tűnik Észak- és Dél-Dakotában,valamint Wyomingban a győzelme, ahol minden elemzés az elnököt várta befutónak, ezekért 3-3, összesen 12 elektort kaphat.

A hajnali 3-as eredménykörből Új-Mexikóban vezet Biden, amit neki adnak már most az elemzők.

A magyar idő szerint éjjel 3-kor zárult szavazó köri zárás után Biden 80:51 arányban vezet a CNN becslése szerint a megszerezett elektorok számát tekintve. A számítás szerint Biden viszi Connecticut, New York és New Jersey elektorait, míg Trump behúzta Dél-Dakota és Arkansas államokat.

A CNN szerint Biden nyert Colorado államban.

Hajnali 4-kor megjött az eredmény Arizonából, ami négy éve sima republikánus győzelmet hozott, de az első 60 százalékos számlálási adatok alapján 54 százalékkal ment az egykori alelnök az államban. Itt 11 elektort nyerhet.

HOZZÁSZÓLÁSOK