Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bill Nelson szerdán reggel közleményben jelentette be az újraszámlálásra vonatkozó igényét, arra hivatkozva, hogy csupán fél százalékkal maradt alul Rick Scottal, Florida korábbi kormányzójával szemben.

Scott szóvivője, Chris Hartline szintén közleményben reagált. "Ennek a választásnak vége. Szomorú befejezése ez Bill Nelson karrierjének. De ő elkeseredetten próbál ragaszkodni valamihez, ami többé már nem létezik".

A floridai törvények ugyan lehetőséget adnak rá, hogy ilyen csekély szavazatkülönbség esetén újraszámolják a voksokat, de Nelson ügyében döntés még nem született.

A floridai szenátorhoz hasonlóan Stacey Abrams, a georgiai kormányzóválasztás demokrata párti vesztese sem fogadta el az eredményt. Elemzők szerint valószínűleg e vitatott eredményekkel magyarázható, hogy bár megvan már a választások ideiglenes végeredménye, egyelőre hivatalosan mégsem hirdették ki.

Eszerint a demokraták a képviselőházban 229 mandátumot nyertek el a republikánusok 206 helyével szemben. A szenátusban viszont a republikánusoknak sikerült erősíteniük: a 100 tagú felsőházban 51 helyett 53 szenátoruk lesz.