Amerikai adósságválság: sorsdöntő pillanatok következnek

Általános egyetértés alakult ki akörül a kétlépcsős terv körül, amelynek révén megemelhető az amerikai kormányzat törvényes adósságkorlátja, és az Egyesült Államok elkerülheti a technikai fizetésképtelenséget - ezt mondta vasárnap az amerikai elnök stratégiai főtanácsadója, David Plouffe az NBC televízió "Meet the Press" című műsorában.
MTI-Eco, 2011. július 31. vasárnap, 19:20
Fotó: Napi.hu

A Reuters szerint a Fehér Ház ezzel most első ízben vélekedett úgy, hogy a republikánus és a demokrata párti törvényhozók közel vannak a megállapodáshoz.

"Nagyon közel vagyunk" - mondta a szenátusi ellenzéki republikánus kisebbség vezetője, Mitch McConnell is a CNN "State of the Union" című műsorában. Arra a kérdésre, hogy még vasárnap - tehát a hétfői tőzsdenyitások előtt - sikerül-e dűlőre jutni, azt felelte: "Hamar...", és bizonyosra vette, hogy "elkerüljük a fizetésképrelenséget".

Közben az amerikai szenátus már készül egy előzetes próbaszavazásra az ügyben; a szavazás közép-európai idő szerint vasárnap este hét után kezdődik. Ebből kiderül, kiket és mennyire kell még megdolgozni ahhoz, hogy a keddi határidőig lebonyolíthassák a hivatalos, "jogerős" szavazást is.

"Már világos, hogy az első szakaszban meglesz az adósságkorlát-emelés, és első lépcsőben az ezer milliárd dolláros kiadáscsökkentés, aztán ott lesz egy bizottság, amely majd jelentést tesz egy egyensúlyos deficitcsökkentésre" - sebtében ekként körvonalazta a kibontakozó megoldást az elnöki főtanácsadó.

Részleteiben ez azt jelenti, hogy a Fehér Ház és a törvényhozók az adósságkorlát azonnali, körülbelül ezer milliárd dolláros emelésében, és összesen körülbelül háromezer milliárd dollárnyi kiadáscsökkentésben egyeznek meg. Első lépcsőben azonnal levágnak a kiadásokból ugyanannyit, amennyivel az adósságkorlátot emelik, azaz ezer milliárd dollárt, majd a második lépcsőben egy kongresszusi különbizottság javaslatokat tesz további megtakarításokra várhatóan kétezer milliárd dollár erejéig. Ezek főleg a katonai kiadásokat és az idősek egészségügyi programját (Medicare) érintenék. Ezzel a demokrata párt népszerű szociális programokat kockáztat a jövő évi elnökválasztás előtt.

A mostani adósságkorlát-emelés elvi érvénye 2013 elejéig tart majd, azaz átível a jövő - elnökválasztási - éven. Ez a demokraták egyik fő követelése volt. A kormány és vele az elnök pártját alkotó Demokrata Párt, amely a szenátusban többségben, a képviselőházban kisebbségben van, ellenben lemondott az adóemelésről. A republikánusok mereven ellenezték az adóemelést mint a költségvetési deficitcsökkentés egyik eszközét, miközben mindkét párt elengedhetetlennek tartja a hiány meggyőző csökkentését az adósságkorlát emelésének feltételéül.

Dolgoznak egy mechanizmuson is, amely a bizottság javaslatainak megszavazására kényszerítené a törvényhozókat, mert ha nem, akkor automatikus, mindent érintő kiadás zárolások lépnének életbe. E mechanizmus részletei még vitásak.

Mindazonáltal "a fizetésképtelenségre sokkal kisebb az esély, mint akár csak tegnap, mert a vezetők szóba álltak egymással, és konstruktívan beszélgetnek" - mondta egy szenátor szintén a CNN-nek vasárnap.

A mindenkori, törvényben rögzített adósságplafon az amerikai kormány pénzügyi működésének kerete: a plafonig külön törvényhozási felhatalmazás nélkül vállalhat kötelezettségeket, vehet föl hitelt, de ha a plafont áttöri, akkor onnantól szinte minden centhez külön engedély kell a honatyáktól.

A legutóbbi, tavaly februári emelés óta az adósságplafon 14,294 billió dollár. Ehhez képest az amerikai kormány teljes adóssága - a szövetségi kormányzaton kívüli természetes és jogi személyekkel szemben, illetve a kormány által adminisztrált jogi személyekkel szemben - 14,343 billió dollár volt már múlt héten csütörtökön az amerikai pénzügyminisztérium utolsó összesítése szerint. Ez 98,7 százaléka a tavalyi amerikai GDP-nek.

HOZZÁSZÓLÁSOK