Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ezúttal a német kancellár a finn miniszterelnök, Antti Rinne mellett állt, és a kollégája érkezésének tiszteletére rendezett katonai tiszteletadást nézte Berlinben, amikor ismét furcsa tüneteket produkált - írta a portál.

Hetek óta találgatások övezik a 64 éves német politikus egészségügyi állapotát, még akkor is, ha maga Merkel már többször egyértelművé tette: jól van. Legutóbb az oszakai G20 csúcstalálkozót követően nyilatkozott állapotáról, mivel a csúcsot megelőző nyolc napban kétszer filmezték hasonló remegős tünetekkel.

Először ugyanis június 18-án a kancellária udvarán lett rosszul, amikor a déli hőségben katonai tiszteletadással fogadták a bemutatkozó látogatásra érkező ukrán államfőt, Volodimir Zelenszkijt.

Majd június 27-én nappal később megismétlődött az eset, akkor az egyik minisztere kinevezési ünnepségén - Frank-Walter Steinmeier köztársasági elnök mellett állva láthatóan egész testében remegni kezdett.

A második eset után a szövetségi kormány helyettes szóvivője, Martina Fietz egy sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy Merkel egészséges.