Százezer magyar már jelezte, marad Nagy-Britanniában

A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett adatai szerint meghaladta a 3,5 milliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik tartós letelepedési engedélyért folyamodtak a brit hatóságokhoz, és több mint 3,1 millióan már megkapták a határidő nélküli tartózkodási jogosultságot. A magyarok közül eddig csaknem százezren kértek tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt - adta hírül az MTI.
Domokos Erika, 2020. május 14. csütörtök, 22:02
Fotó: Pixabay

Nagy-Britannia január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik törvényesen és életvitelszerűen laknak az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - hivatalos elnevezéssel letelepedett jogi státusért - kell folyamodniuk.

A londoni belügyminisztérium csütörtökön ismertetett első negyedévi összesítése szerint ezt a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül március 31-ig 3 468 670-en tették meg. A saját belső - a statisztikában még nem szereplő - nyilvántartása szerint azóta meghaladta a 3,5 milliót azoknak a száma, akik kérvényezték a letelepedett jogi státust.

A hatóságok 3 147 140 folyamodványt már elbíráltak, csaknem mindet kedvezően: az elutasított kérvények száma mindössze 640.

A lengyelek vannak a legtöbben

A március 31-i állapotot mutató hivatalos lista élén - ugyanúgy, ahogy az összes eddigi statisztikában - a lengyelek állnak 665 500 beadott folyamodvánnyal. Őket a románok követik 564 300 benyújtott kérvénnyel.
A magyarok közül 97 300-an kértek tartós letelepedési engedélyt az első negyedév végéig.

A Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok "társadalmunk szövedékének részei, barátaink, családtagjaink, szomszédaink, és gazdagítják kultúránkat, közösségünket" - mondta Kevin Foster, a belügyminisztérium bevándorlási államtitkára a statisztikákhoz fűzött kommentárjában. Foster szerint a letelepedett státus megszerzésére indított program a legnagyobb ilyen jellegű kezdeményezés Nagy-Britannia történetében. Az államtitkár felhívta az uniós polgárok figyelmét arra, hogy még bőségesen van idejük folyamodványuk benyújtására.

A Nagy-Britanniában élő EU-állampolgároknak, akik úgy döntöttek, hogy a brit EU-tagság megszűnése (brexit) után is maradnak, a letelepedett jogi státus megszerzéséhez személyazonosságukat kell hitelesen igazolniuk és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban. Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük bűncselekmény miatt.

A brit belügyminisztérium csütörtöki kimutatása szerint az első negyedév végéig elbírált folyamodványok 58 százalékában a kérelmezők végleges, az esetek 41 százalékában előzetes letelepedett státust kaptak. Ez utóbbit azok a kérelmezők kaphatják, akik a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen Nagy-Britanniában, de ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik eddig megszerzett jogosultságaik.

2021-től szigorítanak a britek

A brit EU-tagság január végi megszűnésével 11 hónapos átmeneti időszak kezdődött, amely alatt nem változnak az uniós polgárokra érvényes bevándorlási szabályok. Így azok, akik ennek az időszaknak a lejártáig érkeznek az Európai Unióból letelepedési szándékkal Nagy-Britanniába, ugyanolyan jogosultsággal kérhetnek tartózkodási engedélyt, mint azok, akik már hosszabb ideje Nagy-Britanniában élnek.

Azok, akik december 31-én már Nagy-Britanniában tartózkodnak, 2021. június 30-ig nyújthatják be a letelepedett státusra szóló kérvényüket.

A jövő év első napjától azonban az EU-országokból és az unión kívülről újonnan érkezőkre a brit kormány tervei szerint egységes bevándorlási szabályozás lép életbe, amely - főleg a jelentkezők szakképzettsége és angol nyelvtudása alapján - pontozásos kritériumrendszer alapján bírálja majd el a letelepedési kérelmeket.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lauda, 2020.05.15 10:46

Mi a gond!! Valakiknek dolgozni is kell a fekete lábúakra !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kanri_2, 2020.05.15 08:52

Semmi baj. A kipcsak vajda is megmondta, hogy majd jön nyugatról sok szakember, mert vonzó lesz ez a szarkupac. Elképzelem Jürgent...most keresek 6000 EUR-t, de inkább elmegyek a magyarokhoz, mert ott már akár 800 EUR-t is kaphatok:):) Szánalmas.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Archer58, 2020.05.15 05:48

@BattMan: Itthon is ugyan ez folyik, mert napról napra több lesz az agyatlan NER hívő nemzeti részegység. Ám, hogy az ő agyuk hova szívódott fel, örök rejtély marad.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.05.14 22:49

Gyertek haza rabszolgák, könyörgünk!

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

BattMan, 2020.05.14 22:42

Ez így van jól, tökéletes agyelszívás zajlik. Keletre nem megy senki nyugatról, de fordítva igen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html