Százezer lakosból átlagosan közel kétezren (1954) influenzásak jelenleg. Az idén az influenzajárvány február elején kezdődött, s az egészségügyi szakértők szerint várhatóan legalább március közepéig eltart - írta az MTI.

Tavaly január közepén tört ki a járvány és február végén csengett le. Súlyosabb megbetegedéssel 2017-ben több mint 300 személyt kellett kórházban kezelni. Az áldozatok száma a kimutatások szerint 108 volt.

Tekintettel a téli iskolai szünidőre az utóbbi két hétben gyorsan emelkedett a megbetegedések száma a gyermekek körében, míg az idősebbek közt a járvány gyengülőben van. Jelenleg mintegy 110 embert kezelnek kórházban influenza miatt.

A kórházak és a nyugdíjasotthonok tucatjaiban országszerte ideiglenesen megtiltották vagy erősen korlátozták a látogatásokat.

A csehországi influenzás megbetegedéseket az idén is főként a H3N2 vírustörzs okozza. Ez először 1968-ban jelent meg hongkongi influenza néven, és azóta ez az egyik legtöbb halálos áldozatot szedő vírustörzs.

Képünk forrása: Pixabay