Bestseller lett Argentínában Cristina Fenández volt elnök könyve, amit elemzők úgy értékelnek, hogy bár egyelőre formálisan nem jelentette be indulását az októberi elnökválasztáson, gyakorlatilag bejelentkezett az elnöki posztra - kezdi háttérelemzését a Financial Times (FT). Nem könyvének sikere ugyanis az egyetlen jó hír a volt államfőnek, hanem az is, hogy a Mauricio Macri elnök vezette pártszövetség, amely a 2015-ös elnökválasztáson legyőzte őt és peronista pártját, május közepén súlyos vereséget szenvedett az ország kulcsfontosságú tartományában Córdobában tartott helyi szavazáson.

Az új könyvet, amelynek címe Sinceramente (Őszintén), két hét alatt több mint 300 ezren vásárolták meg a 40 milliós országban és Fernández asszonyt óriási ovációval fogadták a kiadvány hivatalos bemutatóján a Buenos Aires-i könyvhéten. Visszatérése a közéletbe megrázta Macrit, aki azzal az ígérettel győzte le őt három és fél éve, hogy a gazdasághoz értő szakemberként fogja vezetni az országot, ám kénytelen volt aláírni egy 56 milliárd dolláros segélycsomagot az IMF-fel abban az országban, ahol gyűlölik a Valutaalapot.

Spekulációk

A könyv kiadásának időzítése az elemzők szerint nem lehet véletlen. Ez valójában a volt államfő választási kampányának része - véli például Carlos Fara politikai elemző, aki idézi Alberto Fernándezt, a volt elnök kabinetfőnökét, aki volt főnöke szerint napról napra közelebb kerül ahhoz, hogy bejelentse indulását. Fara szerint senki sem kezdene bele egy olyan akcióba, amivel megrajzolja a saját politikai profilját, ha nem akarná kihasználni az ebből fakadó hírverést.

Fernández 2007 és 2015 közötti két elnöki ciklusa alatt szívesen az államosított, ám végül kicsúszott kezéből a gazdaság ellenőrzése és az ország közel került a valutaválsághoz - emlékeztet az FT sok közgazdász véleményére. Az exállamfő most azzal népszerűsíti a könyvét, hogy vitát akar kezdeményezni arról, hogyan lehetne megoldani Argentína gondjait.

Botrányok

Kormányzását korrupciós botrányok kísérték, amit most azzal magyaráz, hogy a körülmények - ezen belül a "bírói terrorizmus" - áldozata volt. Őt és családját vadul üldözték az ellenük indított eljárásokkal. Ennek egyebek mellett az lett a következménye, hogy lányánál, Florenciánál egy kubai orvos poszttraumás stresszt állapított meg - könyvét ezzel a sztorival kezdi és zárja.

Mindezért az argentin oligarchákat vádolja, akik első számú képviselője ellenfele és utóda, Mauricio Macri. A regnáló elnök egyébként szerinte kétbalkezes, de kíméletlen ember. Macri, aki még mindig nyalogatja a sebeit a córdobai vereség után, nem reagált a könyv megjelenésére, illetve az abban foglaltakra.

Eközben a piacok egyre idegesebbek: az argentin kötvények iránti kereslet már a helyhatósági szavazás után (Fernández könyvének megjelenése előtt) is gyengült. A tavalyi valutaválság előtt minden befektető azt hitte, hogy Macrit simán újraválasztják az idei elnökválasztáson, Fernández növekvő népszerűsége azonban megijesztette őket. Attól félnek, hogy ha visszajön, akkor felmondja az IMF-fel kötött megállapodást, amely az ezredforduló időszakhoz hasonlóan ismét fizetésképtelenné teheti az argentin államot.

Mit üzen a könyv?

A volt elnök számtalanszor használja könyvében annak címét, bár kritikusai vitatják, hogy valóban őszintén szól-e olvasóihoz. Igyekszik szerető anyaként és nagymamaként láttatni magát. Azt állítja, hogy regnálása idején olyan hosszú gazdasági növekedés volt Argentínában, amilyenre az ország 200 éves történetében nincs példa, ám közgazdászok legalább hét ennél hosszabb növekedési időszakot találtak.

Akik vitatják őszinteségét, azok megjegyzik, hogy nem jelenti be a könyvben elnöki újraválasztási ambícióit, annak ellenére, hogy tesz erre néhány erős célzást. Azt írja például, hogy tudja: millió napról napra sodródó argentin nő és férfi benne látja a reményt, hogy jobbra fordulhat az élete. Ugyanakkor Fernando Iglesias, az országot vezető pártkoalíció egyik parlamenti képviselője szerint a könyvből kiderül, hogy Fernández nem tanult semmit és nem felejtett semmit. Ha visszatérne, akkor szerinte csak befejezné, amit elkezdett: a gazdasági káoszba hanyatlott Venezuela útjára vezetné az országot.

A hithű szavazókat nem érdeklik a korrupciós vádak

A szakértők nem tudják megjósolni, ronthatja-e Fernández elnökválasztási esélyeit az a persorozat, amelyben az ellene felhozott korrupciós vádak alapján kénytelen részt venni. A legnagyobb ügyben azzal vádolják, hogy csúszópénzért juttatta több mint 50 jól fizető, egymillió dollárt hozó építőipari megrendelésekhez férje és az elnöki poszton elődje szövetségesét, Néstor Kirchnert. Ebben és más ügyekben másokat is vádol az ügyészség, de Fernández elérte, hogy tőlük elkülönítve ülve vehessen részt a nagy nyilvánosság előtt folyó tárgyaláson, ahol még a szemkontaktust is kerülte Kirchnerrel. Szerinte koncepciós eljárást folytatnak ellene, hogy ellehetetlenítsék elnökválasztási indulását.

Az ügy technikai értelemben várhatóan nem hátráltatja kampányát, mert az argentin bíróságok híresen lassan teszik a dolgukat. A perben 150 tanút akarnak kihallgatni, így várakozások szerint 12-18 hónapig is elhúzódhat. Ha bűnösnek találják az exelnököt, akkor maximum 10 éves börtönbüntetést szabhatnak ki rá. Miután 2017 óta a kongresszus felsőházának tagja, képviselői immunitást élvez, ennek felfüggesztéséhez kétharmados többségre lenne szükség a törvényhozásban, ám peronista képviselőtársai megesküdtek arra, hogy nem hagyják börtönbe kerülni.