Az Európai Bizottság közleménye szerint a testület ismételt kérését követően az AstraZeneca gyógyszeripari vállalat beleegyezett, hogy a bizalmas információk kivételével (pl. számlaadatokat tartalmazó részek) közzéteszi a két fél között 2020. augusztus 27-én megkötött szerződést.

A Bizottság üdvözlölte, hogy a vállalat elkötelezett az átláthatóság javítása iránt, ugyanakkor reméli, hogy a közeljövőben a többi vakcinagyártóval kötött előzetes beszerzési megállapodásokat is közzé tudja majd tenni.

Az AstraZeneca céggel aláírt szerződés a második a közzétett oltóanyag-beszerzési szerződések sorában, elsőként ugyanis a CureVac vállalta, hogy nyilvánosságra hozza a Bizottsággal megkötött előzetes beszerzési megállapodást - derül ki a testület közleményéből.

Az Európai Bizottság egy hete folytat tárgyalásokat az AstraZenecával, miután a vállalat múlt hét pénteken bejelentette, hogy gyártási nehézségek miatt késedelmet szenved az Oxfordi Egyetemmel közösen fejlesztett vakcina kiszállítása az európai uniós tagországokba. Az Európai Bizottság csütörtökön felkérte a belga egészségügyi hatóságokat, hogy tartsanak vizsgálatot az AstraZeneca helyi oltóanyag-előállító telepén, így ellenőrizve a cég vezetőségének állításait.

Az MTI szerint az Európai Bizottság várhatóan még pénteken bejelentést tesz az oltóanyagokra vonatkozó exportkontroll bevezetéséről, amely magában foglalhatja a vakcinák unión kívülre szállításának engedélyhez kötését.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) péntek délután hoz döntést az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem koronavírus elleni közös oltóanyagának uniós alkalmazhatóságáról. Az Európai Bizottság augusztus végén kötött szerződést velük 300 millió adag oltóanyag beszerzéséről.