A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség idézte a Kim Dzsong Un vezette nemzeti védelmi tanács közleményét, amely szerint "Észak-Korea kész demonstrálni hadseregének, így az atomcsapásmérő eszközeinek az erejét is a legfelsőbb parancsnokság utasítása esetén" - idézi a portál.

A közlemény szerint az egyik célpont a dél-koreai elnöki palota, a másik pedig a washingtoni Fehér Ház lesz. Csapást mérnek az Egyesült Államokra és ázsiai-csendes-óceáni támaszpontjaira is, illetve hadműveletet indítanak Dél-Korea "felszabadítására".

Ettől tartanak

Az észak-koreaiaktól megszokott harcias hangvételű közlemény néhány órával azelőtt jelent meg, hogy hétfőn megkezdődtek a térségben az Egyesült Államok és Észak-Korea szokásos éves hadgyakorlatai, amelyeken minden eddigieknél több hadieszközt és katonát vonultatnak fel.

A dél-koreai védelmi minisztérium szerint 17 ezer amerikai és több mint 300 ezer dél-koreai katona vesz részt rajtuk. Az április 30-ig tartó manővereken amerikai hadászati bombázókat,egy anyahajót és egy atom tengeralattjárót  is bevetnek.

A hadgyakorlatokon az észak-koreai tömegpusztító fegyverek semlegesítését, illetve észak-koreai fenyegetésekre adandó megelőző csapásmérést fognak gyakorolni.