Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az állami garanciavállalás - amelyet a hivatalos kínai látogatáson tartózkodó George Osborne brit pénzügyminiszter jelentett be hétfőn - egyelőre 2 milliárd fontig (850 milliárd forintig) terjed, de a brit kormány az Európai Unió korábbi hozzájárulása alapján akár 16 milliárd fontig is kiterjesztheti a beruházás hitelgaranciáját.

A hétfőn bejelentett garanciavállalás a délnyugat-angliai Hinkley Point nukleáris létesítmény vitatott, többévi késésben lévő bővítési beruházását hivatott segíteni. A tulajdonos francia EDF energiaipari csoport egy 3200 megawattos egységet épít, amelyben két reaktor lesz. Az erőmű az éves brit áramszükséglet 7 százalékát termeli majd meg; ez hatmillió háztartás áramellátására lesz elegendő.

Az eredeti átadási határidő 2017 volt, de az EDF finanszírozási problémái miatt most már az is kérdéses, hogy az új, 2023-as határidő tartható lesz-e. Az EDF elsősorban Kínában keres finanszírozási partnereket a 24,5 milliárd font (több mint tízezer milliárd forint) költségű beruházáshoz, és a hétfőn bejelentett brit kormánygarancia ennek elősegítését célozza.

Amber Rudd brit energiaipari miniszter - aki szintén Kínában tartózkodik - a Financial Timesnak elmondta azt is, hogy a brit kormány lehetővé akarja tenni egy kínai tervezésű atomerőmű felépítését egy másik helyszínen, a kelet-angliai Bradwell nukleáris létesítményében.

Rudd a londoni gazdasági napilapnak kijelentette: a kínai fél nagyon szeretné saját tervezésű nukleáris technológiáját meghonosítani Nagy-Britanniában. A brit biztonsági előírások ugyanis rendkívül szigorúak, és ha ezeknek a kínai technológia megfelel, az más piacokat is meggyőzhet a kínai tervezésű atomlétesítmények biztonságosságáról - mondta a brit energiaipari miniszter.

A Financial Times kiemeli, hogy az angliai beruházás lehet az első kínai tervezésű nukleáris energiatermelő létesítmény Nyugaton.