Győzött a bíróságon, de vérzik az angol Paks II.

Hat év uniós pereskedés után az Egyesült Királyság 1988 óta dédelgetett álma - a jelen állás szerint 2027-re legalább részben befejezhető új atomerőmű építése - elől elbontották az utolsó akadályokat. A francia energiaóriás (EDF) projektjeként megvalósuló Hinkley Point C azonban az elmúlt időszak legtanulságosabb energetikai (a britek számára húsba vágó) helyzetét teremti meg.
Szabó M. István, 2020. szeptember 29. kedd, 07:08
Fotó: Getty Images - Épül az első reaktorblokk külső fala, 2020. július 28. (Hinkley Point C)

Ez a projekt nem a pénzről vagy az energiáról szól, hanem a diplomácia ápolásáról - írta a Hinkley Point C (HPC) atomerőművi beruházásról a napokban Simon Jenkins, a Guardian rovatvezetője. Megállapítása helytálló az Európai Bíróság brit atomerőművet érintő, nem sokkal a cikk megjelenése után kiadott döntésére is, pedig az alapvetően a pénzről, illetve az állami támogatásokról szól.

A HPC nem csak a britek - az erőművet építő franciák, az elégségesnek tűnő pénzt biztosító kínaiak és az egész projektet megkérdőjelező osztrákok - számára fontos, hanem nekünk, magyaroknak is. Az már feledésbe merült, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a Paks II.-szerződés moszkvai nyélbe ütését követően a brit beruházást viszonyítási pontként említette a magyar beruházáshoz. A HPC  - amelynek megvalósítása néhány lépéssel az új magyar atomerőmű előtt jár - története így is sok áthallással és tanulsággal szolgálhat.

Ezért is fontos, hogy az utolsó brit atomerőmű-építés történetét alaposabban visszaidézzük; leginkább azt, hogy a luxemburgi bíróság döntésével látszólag zöld jelzést kapott beruházásnak miért nem sikerül mégsem a felette összegyűlt fellegeket eloszlatnia.

Vágyálomból rémálom

A '80-as évek közepére Margaret Thatcher tíz új brit atomerőművet álmodott meg, hogy kivezesse az országát a szénerőművek szorításából, és megoldja az Egyesült Királyság villamosenergia problémáinak nagy részét. Holly Watt, a Guardian oknyomozó riportere 2017 végén innen kezdve vezette végig, miként lett a HPC "a világ legdrágább erőműve". Arra kereste a választ, hogyan köthettek a brit kormányok annyira rossz üzletet, hogy a londoni olimpia költségeinek duplájából vélhetően olyasmi épül majd, ami - mire elkészül - idejétmúlt technológiának számíthat.

Harminc évvel korábban, az 1987-es választások megnyerése után Thatcher a teljes villamosenergia-piac privatizálását döntötte el, de hamar kiderült, hogy az öreg nukleáris erőművi flotta finoman szólva sem kelendő, mert készülni kellett a leszerelésükre is, amiről egyszerre kiderült, hogy hihetetlenül költséges. A piacnyitás végül úgy sikerült, hogy a brit atomerőművek állami tulajdonú társasággá alakultak át, és a kormány így belevágott az 1987 óta előkészítés alatt álló Sizewell B atomerőmű építésébe. Az amerikai Westinghouse 1250 MW-os, egyetlen nyomottvizes (PRW) reaktorblokkal épült erőművét 1995-ben kapcsolták a hálózatra. A listán a következő tétel már ekkor a HPC volt.

Hinkley Point A, B és C
Dél-Nyugat Angliában, a szeles, sivárnak is mondható somerseti területen épül-épült meg a három Hinkley atomerőmű. A Hinkley Point A 500 MW teljesítményű, gázhűtéses (ún. Magnox GCR tipusú), kétreaktoros erőműként termelt. A plutónium előállítására is alkalmas, klasszikus hidegháborús technológiájú rendszer 1965-2000 között üzemelt. A második, B-jelű erőmű két továbbfejlesztett gázhűtéses reaktorral (AGR) épült a '70-es évek elején. A kétreaktoros, egyenként 655 MW teljesítményt a HPB 1976-tól biztosítja a brit villamos energia hálózat számára. Egy 2006-ban elrendelt rendszervizsgálat eredményeként azonban a névleges értéknek csupán a 70 százalékán (reaktoronként 420 MW-on) dolgozik, de már csak 2023-ig. Jelenleg a HPB erőmű is az EDF tulajdonában van.
A HPB-től alig 300 méterre kezdődik az a telek, ahová a Hinkley Point C rekatorait telepítik majd. A két, egyenként 7000 négyzetméteres alapterületű vasbeton szarkofágba egy-egy 1630 MW teljesítményre képes EPR-típusú reaktor kerül majd, tőlük az Egyesült Királyság villamosenergia-termelésének körülbelül 7 százalékát remélik. Mindkét reaktor a Bridgwater-öböl tengervizét használja majd a hűtésre.

Az Egyesült Királyság kiöregedő atomerőmű flottája jelenleg így néz ki: 12 működő, 3 felfüggesztett, 30 már leszerelt és 2 építés alatt álló reaktorból; a működő egységek átlagéletkora 36,4 év. A két építés alatt álló blokk maga a HPC. 1988-ban rövid ideig úgy tűnt, hogy az építkezés hamarosan el is kezdődhet, de a privatizációs blama mellett a csernobili katasztrófa új kérdéseket is felvetett.

A Hinkley Point B (jobbra) - és a C atomerőmű területén megkezdett tereprendezés
Getty Images

E biztonsági problémákra a 90-es évek közepére Franciaország felől érkezett ígéret, amikor az Areva az új típusú (EPR) reaktoraival kezdett Európában turnézni. Ma már tudjuk, hogy ebből végül a francia Flamanmville és a finn Olkiluoto fiaskója született meg, miközben továbbra sincs termelő EPR-reaktor. A francia kormány egy éve is csupán kérte az EDF-et, hogy dolgozza ki, hogyan tudna a következő 15 évben hat darab EPR-reaktort megépíteni Franciaországban.

Blair "nem látja"

A '90-es évek közepén az állami atomenergetikai cég portfólióját kettészedték, a régi reaktorok üzemeltetése mellett létrehozott British Energy (mellesleg magáncégként) megkapta az Egyesült Királyság nyolc legmodernebb atomerőművét. A jól jövedelmezőnek tűnő üzemeltetésen túl azonban ez a cég sem jutott, sőt: nemcsak az új atomerőművek létrehozását nem tudta az építési költségeik miatt vállalni, hanem 2002-ben lényegében tönkre ment. A gyakorlatban ez csak azért nem következett be, mert "túl nagy volt ahhoz, hogy kudarcot valljon". Még 2004-ben gyakorlatilag államosították akképpen, hogy több milliárd fonttal egyenesbe hozták a céget. Ekkortájt az tűnt teljesen biztosnak, hogy a nukleáris energiának nincs jövője a szigetországban. Tony Blair üzenete is egyértelmű volt: az új atomerőművek építésének költségeit és kockázatát a magánszektorra kell bízni.

Ezért is volt meglepő, hogy 2006 nyarán ugyanő előállt egy teljesen más alapállású szakpolitikai doktrínával. Az Energia Kihívás egy olyan jövőbeli Nagy-Britanniát vizionált, ahol a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, az energiabiztonság és a folyamatos, megfizethető energiaellátás érdekében új atomerőműveket kell építeni. Így bár az előzetes konzultációk elmaradása miatt a Legfelső Bíróság kötelezte a kormányt az atomenergia-terveinek újragondolására, Blair közölte: a kormány továbbra is támogatja, hogy az atomenergia újra napirendre kerüljön. "Ha nem cseréljük le a meglévő atomerőműveket, akkor nem látom, hogyan tudnánk teljesíteni az éghajlatváltozással kapcsolatos céljainkat" - idézte az egykori miniszterelnököt a BBC. Hozzátéve, hogy a miniszterelnök úgy vélte, csak ezen a módon lehet érdemben csökkenteni az ország - elsősorban földgázban fennálló - energiaimportját.

A pálfordulást több elemző is ma már 2003-2006 között megerősödő, a nukleáris reneszánsszal a parlamenti pártok prominenseinél lobbizó Nukleáris Ipartestület (Nuclear Industry Association; NIA) befolyásának erősödésére vezeti vissza. Az biztos, hogy az új energetikai Fehér Könyv 2007 májusában tovább nyomatékosította az irányváltást - azt sulykolva, hogy energetikai vállalatok szeretnének az Egyesült Királyságban új atomerőművekbe befektetni.

Amikor a miniszterelnöki székben Blairt Gordon Brown váltotta, a dolgok felgyorsultak. 2008 januárjában John Hutton (az üzleti-vállalkozási terület vezetőjeként dolgozott a munkáspárti kormányokban) be is jelentette: a kormány támogatja az atomerőművek új generációjának építését az Egyesült Királyságban. (Az atomlobbista Hutton 2011-2018 között a NAI elnöke lett, és 2017-ben Wattnak bevallotta: az atomerőművekkel történelmet akar írni.)

Fukusima, az EDF "készen áll"

A 2008-ban készült kívánságlista élén megint csak a HPC projekt állt. Aztán a világgazdasági válság, majd a Fukusimában történtek hatására az új atomerőművek finanszírozása iránt korábban érdeklődést mutató cégek (olyanok is, mint az E.On vagy a brit multi-energetikai vállat, a Centrica) is kivonultak az ügyből. Így került helyzetbe az EDF, amely a szigetország atomenergiás projektjeit kezelő British Energy-t megvéve "készen állt a folytatásra". A francia állami energiatársaság 12,5 milliárd fontot fizetett a meglévő nyolc brit atomerőmű átvételéért és emellett négy új építési tervével is előállt. A Guardian oknyomozó újságírója beszélt Gérard Magninnal is, aki 2016-ig az EDF igazgatójaként közvetlen közelről látta a Hinkley-projekt alakulását. Magnin állította, hogy a franciák úgy tekintettek a brit projektekre, mint a saját nukleáris reneszánszuk egyfajta alapozására. Csak ennek keményen megkérték az árát.

Az EDF 2013 októberében kötött a britekkel a projekt finanszírozására - ami Magnin szavaival élve azt jelenti, hogy a brit adófizetők finanszírozzák Franciaország energiaszükségletét - továbbra is a Hinkley-ügylet egyik legvitatottabb eleme. "Nem lehetünk biztosak abban, hogy 2060-ban vagy 2065-ben a brit nyugdíjasok, akik jelenleg iskolában vannak, még mindig nem fizetnek az atomipar fejlődéséért Franciaországban." A kormány garantálja az EDF számára a működés első 35 évére a HPC-ben termelt árammennyiséget a 2012-ben megszabott "kötési áron", megawattóránként 92,50 fontért veszi meg. Illetve: ezt az árat a mindenkori infláció arányában növelni fogják.

Már csaltak és hazudtak is

A kötési ármegállapodást úgy tervezték, hogy "teljes mértékben kiküszöbölje a piaci kockázatokat a villamosenergia-termelés kereskedelmi tevékenységéből". Évekkel később derült csak ki, hogy a brit kormányt az ügyben segítő cég, a Leigh Fisher valójában az EDF alkalmazásában álló társaság volt.

A World Nuclear Report (WNR) márciusban arról számolt be, hogy a HPC erőmű építési startjával az EDF sumákol, torzítva ezzel az építési idő meghatározását. Gordon Bell, az EDF Energy szóvivője márciusban a szervezettel ugyan azt közölte, hogy hivatalosan az EDF is tartja magát a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) által elfogadott definícióhoz, mely szerint az építés kezdetét a reaktorépület első betonöntésétől számítják, valójában nem ez történt. 2020 márciusáig hivatalosan nem jelentették be a második reaktor építés startját. Az első reaktorblokké a tervek szerint 2018 decemberében, a másodikél egy évvel később kellett, hogy megtörténjen. Valójában ez meg is történt: az iparági belsősöknek készített szakfolyóirat, a Nuclear Intelligence Weekly tavaly decemberben publikálta az alapbetonozás megkezdését. Később ezt az EDF el is ismerte a WNR-nek, de a francia cég szerint továbbra sem kezdődött meg az építkezés, csak a "J0"-fázis. A furcsa maszatolás még furcsábbá válik, ha komolyan vehető, amit a Contruction News portálon a HPC építkezési terület helyszíni riportjában, 2019. októberében Rob Jordan építési igazgató elkotyogott. E szerint a második reaktoron 15 százalékkal gyorsabban végzik el az előkészítési munkákat, mint az elsőnél.

A WNR szerint furcsa, hogy az EDF nem tartja be a nemzetközileg elfogadott terminológiát, és bár a NAÜ saját rendszerében az építés megkezdéseként jelenleg is 2019. december 12-i dátum olvasható, mindez "aligha fedheti el azt a tényt, hogy a HPC projekt már a megvalósítása megkezdése előtt komoly késések sújtották" - tette hozzá a WNR.

A határidők pontos dátumának rögzítése kívülálló számára tűnhet akár szőrszálhasogatásnak is, de ezek csalások nem a véletlen művei. Az EDF ezzel igyekszik mesterségesen lejjebb szorítani az építési időt (ami az építkezés megkezdése és a hálózatra kapcsolás közötti időszakot jelöli). Leginkább azért, mert ez az a mérőszám, amely az építő - de a nukleáris ipar - teljesítményének is az egyik legfőbb mutatója. És hogy mennyire így van ez: íme egy másik energetikai szakportál 2020. június 8-án megjelent híre, mely beszámol arról, hogy "rekord idő alatt elkészült" a második reaktorbázis.

Épül a Hinkley Point C egyes blokkja
Getty Images

Miközben tehát hivatalosan alig startolt el az építkezés, de a reaktor indítását az EDF már 2027-re prognosztizálja, a július végén a francia pénzügyi piacfelügyelet (AMF) 5 millió euróra bírságolta az EDF-et, mert bebizonyosodott, hogy a cég a Hinkle Point C költségeit illetően "megtévesztette a befektetőit". A felügyelet megállapította, hogy a francia állami tulajdonban lévő energiacég korábban hamis információkat terjesztett a brit kormánnyal kötött megállapodásáról, hogy így mesterségesen magasan tarthassa az EDF árfolyamát. És kapott még 50 ezer eurós, személyre szabott bírságot Henri Proglio (az EDF egykori vezérigazgatója) is, aki 2014-ben nem engedte nyilvánosságra hozni a Hinkley Pointról szóló szerződés legfontosabb változásait.

A 2016-ban 18 milliárd fontra becsült beruházás költségei (az EDF jelenlegi becslései szerint) 21,5 - 22,5 milliárd font közé emelkedtek. A föld legdrágább erőművének finanszírozásával kapcsolatos problémák folytatódtak, a kínaiak megjelenésével tovább csúszott a tényleges munkakezdés.

A cikkünk elején egyszer már citált, friss Simon Jenkins írásban olvasható, hogy a franciák és a kínaiak belépése, az a döntés, hogy ők építik meg a britek új nukleáris erőművét, abban az időben született, amikor Emmanuel Macron gazdasági miniszterként rábólintott az angol-kínai kapcsolatok aranykoraként jellemzett David Cameron, illetve George Osborne kormányozta brit ötletre. Annak ellenére történt ez, hogy a kínaiak biztonságikockázat-növelő szerepe mellett a parlamenti jelentésben szereplő, a 22 milliárd fontos építési költség megjelölése mellett a The Times azt is épp kiderítette, hogy a HPC élettartamhosszig működtetése úgy 50 milliárd fontba kerül majd az áramszámlákon.

A bírósági döntést...

2017-ben a Guardiannak nyilatkozó Allan Jeffery, aki a helyi Stop Hinkley nevű szerveződés egyik motorja, úgy véli, hogy még az unokái is fizetni fognak a kormány meggondolatlanságért. "Reméljük, hogy ez lesz az utolsó atomreaktor, amit Nagy-Britanniában építettek. Minden más őrültség volna" - mondta. Ezen a ponton, a finanszírozás kérdéseinél lépett be a képbe Ausztria, és ezzel kezdetét vette az a 6 évig tartó uniós eljárás, aminek a luxemburgi bíróság most tett pontot a végére.

Az Európai Unió Bírósága szeptember 22-én kelt ítéletében helybenhagyta a Hinkley Point C (HPC) atomerőmű ügyében hozott korábbi európai bizottsági határozatot. A még 2014. októberében született első fordulós döntés szerint a Bizottság jóváhagyta a Somerset közelében építendő új brit atomerőműhöz nyújtott állami segítségnyújtást; egészen pontosan azt, hogy az újonnan építendő brit atomerőmű a működése kezdetétől 60 éven keresztül tervezett támogatásokat kapjon a brit kormánytól. Mindezt "az új nukleáris energiatermelési kapacitások létesítésének előmozdítása érdekében". A befektetők így, az építésért cserébe, három tétellel számolhatnak:

  • 1) biztos megtérülést egy kompenzációs szerződésnek köszönhetően, amely biztosítja az új atomerőmű által termelt villamos energia árstabil értékesítését - függetlenül attól, hogy mi van az árampiacon;
  • 2) biztos kártalanítást abban az esetben, ha az atomerőművet a tervezettnél hamarabb bezárnák politikai okokból,
  • 3) biztos garanciát: a kormány a beruházást lehetővé tevő befektetői kötvényekre hitelgaranciát vállalt.

 

Az Európai Bíróság épülete Luxemburgban
Getty Images

2014. októberében az Európai Bizottság e három tételt - az EUMSZ 107. cikk (3) bekezdésének c) pontja alapján - a belső piaccal összeegyeztethető állami támogatásnak minősítette. Ausztria szerint az a bizottsági hivatkozás, mely szerint az a belső piaccal összeegyeztethető, hogy "az egyes gazdasági tevékenységek vagy gazdasági területek fejlődését előmozdító támogatás, amennyiben az ilyen támogatás nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben", téves. Az osztrákok ezért az EB határozat hatályon kívül helyezését kérték az Európai Unió Törvényszéke előtt. Négy évvel az EB döntése után, 2018. júliusában azonban ezt a keresetet elutasította a Törvényszék, ami ellen Ausztria a luxemburgi bíróságnál fellebbezett. A legfőbb kérdés végig az volt, hogy egy atomerőmű-építéshez lehet-e állami támogatást adni. Az EB most erre a kérdésre igennel válaszolt.

A Bíróság is úgy látta, hogy az állami támogatás jogszerű nyújtásához nem kell azt igazolni, hogy a támogatás közös uniós érdekű célt vagy közérdekű célt szolgál, csak "elő kell mozdítania az egyes gazdasági tevékenységek fejlődését", miközben "nem befolyásolhatja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket a közös érdekkel ellentétes mértékben". Márpedig a luxembourgi bíróság döntése szerint a brit megoldás "nem ellentétes az uniós jog környezetvédelmi szabályainak ezen ágazatban történő alkalmazása sem, így az atomenergia-ágazathoz tartozó gazdasági tevékenység javára nyújtott olyan állami támogatás, amelynek vizsgálata során kiderül, hogy sérti a környezetvédelmi szabályokat, nem nyilvánítható a belső piaccal összeegyeztethetőnek". Ami pedig a támogatás arányosságát illeti: a Bíróság is úgy látta, mint a Törvényszék - vagyis: az Egyesült Királyság "a villamosenergia-ellátási szükségleteire tekintettel (...) szabadon határozhatja meg energiaszerkezete összetételét", de az nem nem befolyásolja hátrányosan a kereskedelmi feltételeket "a közös érdekkel ellentétes mértékben".

...Bécs különös védelemnek tartja

A Bíróság az osztrák fellebbezést elutasította (valamint az Osztrák Köztársaságot kötelezi a fellebbezési eljárásban felmerült saját költségein felül az Európai Bizottság részéről felmerült költségek viselésére).

Azt állítom, hogy a Bíróság meglehetősen különös módszert választott az atomenergia-támogatások megvédésére. Olyat, amilyenre még nem volt példa

- magyarázta a Napi.hu-nak Bécsben Patricia Lorenz. Az antinukleáris szakértő (aki 20 éve a Friends of the Earth Europe [A Föld barátai Európa] nevű civilszervezet egyik motorja) szerint a 35 évre garantált ártámogatás jogszerűvé nyilvánítása azt feltételezi, hogy létezik egy olyan nukleáris villamosenergia-piac, ami nem azonos az EU árampiacával. Ahol egyfajta saját termék tud lenni az atomenergia-áram. De ez fizikailag nem lehetséges, az áramvezetékekben futó áramok között nincs lehetőség efféle különbségtételre.

A döntés Patricia Lorenz szerint azt jelenti, hogy ha egy ország kormánya azt akarja, hogy olyan szerződéseket kössenek, amelyek lehetővé teszik a vállalatok számára az atomerőművek teljes kockázatmentes megépítését, akkor ezt megtehetik. "Ha hipotetikusan feltételezzük, hogy a gazdasági korlátok megszűntek, akkor az atomipar katasztrofális állapota nem múlik el" - magyarázta. Az Európa-szerte zajló atomerőmű-építkezéseket vizsgálva azt látják, hogy a kivitelezés általában nagyon lassú, és egyre több a látható tervezési probléma és a gyártási hiányosság. Önmagában a finanszírozás láthatóan "messze nem jelent garanciát arra, hogy a reaktor 20-30 év múlva is működjön" - tette hozzá az osztrák szakértő.

A HPC állami támogatás szerinte egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az atomenergia egyáltalán nem versenyképes, s csak az adófizetők pénzével finanszírozható. Ez a helyzet a már folyamatban lévő, magyarországi Paks II., de a cseh Dukovany 5 esetére is. A brexit ugyanakkor szerinte "egyértelműen esély az EURATOM-szerződés régóta esedékes reformjának előmozdítására. Ami indulhat azzal, hogy kormányzati szinten összehívják az Euratom-Szerződés reformkonferenciáját, ahol - az Egyesült Királyság kilépését követően - 13 jelenleg atomenergia-programmal rendelkező tagországnak 14, ilyen programmal nem rendelkező tagországgal kell atomenergia ügyben közös nevezőre jutnia.

Nem védett fogyasztók
A HPB melletti, 430 hektáros területen eddig nagyjából 4,2 millió tonna földet mozgatnak meg, és 6,5 km hosszúságú kerítést védenek. A HPC építkezése épp csak megkezdődött, de az EDF küzdött már az előrehaladás érdekében védett denevérekkel, a bridgwateri lakókkal azért, mert egyáltalán nem tetszik nekik az útjaik túlterhelése és a növekvő légszennyezés, de meg kellett küzdeni a projekten dolgozó több ezres munkavállalói tömegben megjelenő szorongással és más mentális problémákkal (alkoholizmussal, szerencsejáték-függéssel, de: növekvő számú öngyilkossági kísérletbe menekülő munkások problémáival) is. A kerítésen kívül, Bridgwater és más környékbeli települések felé védőerdőként 12 ezer fát telepítenek, de júliusra elkészült egy olyan jelentés is, miszerint az EDF a régió 1100 vállalkozásainál eddig összesen 1,7 milliárd eurót költött el.

Harmadszor is speciális építési terület lett Bridgwater környéke 
Getty Images

Az EDF nincs könnyű helyzetben.

Azzal együtt sem, hogy a részére biztosított állami támogatás valójában nem azt jelenti egészen pontosan, hogy a brit kormány fog fizetni (ahogyan az jelenleg Paks II. esetében történik). Amikor az illetékes minisztérium 2016. szeptember 29-én bejelentette, hogy 35 évig megawattóránként 92,50 fontot kap (mindezt a 2012-es árakon, az inflációhoz kapcsolódóan számolva) a HPC, a tárca azt is közölte, hogy becsléseik szerint ez a fogyasztóknak körülbelül 30 milliárd fontba kerül majd. Jelenleg mindezt inkább már 50 milliárd körülire saccolják, erre utalva mondta Tom Burke, a BP korábbi környezetvédelmi tanácsadója, hogy "a nukleáris energiatermelésnek egyszerűen nincs értelme", mert "nem jön ki a matek".

Mindenesetre az a jogszabály már megvan, ami alapján az összes engedélyes villamosenergia-szolgáltatóra, egyetemlegesen kiterhelik majd e költséget, amit azok aztán beépítenek majd az áramszámlákba.

Az utolsó brit atomerőmű építése kapcsán éppen az ár kérdését érdemes nagyobb léptékű összefüggések alapján is körüljárni. Jelenleg nem tudja még pontosan senki, hogy az erőmű elkészültekor hol jár majd az áramár. A kormány ugyan máig ragaszkodik hozzá, hogy az EDF-fel kötött árat versenytárgyaláson határozták meg, de a 92,5 font/MWh egységár egy olyan rekord közelében van, amiről ma már álmodni se igen lehet. A brit árampiaci ár jelenleg 48,6-55,35 font/MWh között ingadozik, ami a HPC-áram átvételi árának alig több mint a fele. Sok javulással az sem kecsegtet, hogy a megújulóenergia-termelés költsége folyamatosan csökken. A HPC-üzlet ennél fogva elég rosszul néz ki, igazolva a 2017-es parlamenti vizsgálóbizottsági jelentésnek azt a megállapítását is, hogy az EDF-fel kötött üzlet anélkül született meg, hogy bárki is védte volna a fogyasztók érdekeit.

A szénnek már annyi

Az atomerőmű pozícióját tovább rontja, hogy éppen az Egyesült Királyság egyike azon európai országoknak, ahol az utóbbi évek energetikai beruházásai a fejük tetejére állították a korábbi szektorra vonatkozó prognózisokat. Tavasszal a szigetországi hálózat több mint egy hónapig nem vett áramot szénerőművekből - ráadásul úgy, hogy mindeközben a Suffolk közelében működő, szintén a francia EDF üzemeltetésében lévő, 1200 MW-os névleges teljesítményű Sizwell B atomerőművet arra kellett felkészíteni, hogy radikálisan vissza lehessen terhelni (mivel a rendszerirányító úgy látja, hogy adott esetben ennek a nukleáris létesítménynek kevesebbet kell termelnie) - és ez volt annyira sürgős, hogy a National Grid 50 millió fontot fizetett fizetett ezért a franciáknak.

Ezek a fejlemények az árra tekintettel azért érdekes fejlemények, amiért a 2025-ben befejezett széntüzelés, majd a további fosszilis áramtermelő kapacitások kivezetése az: a szigetország megújuló energiában úgy megerősödött (illetve: úgy erősödik továbbra is), és annyival olcsóbb termelőerőknek bizonyulnak, hogy a villamos energia mixből gazdasági alapon dobálják ki a régi, szennyező vagy amúgy is leharcolt termelőegységeket, és helyükre zömmel zöldenergiás termelőegységeket telepítenek.

A "földindulás" elsősorban a szélenergiának köszönhető. De a biomasszás és a napelemes termelés mellett vérmes reményeket fűzhetnek már az ár-apályra valamint a tenger hullámzását hasznosító erőműtípusok felfutásához is. Pláne, hogy eközben a gépi tanulásnak is köszönhetően robbanásszerűen fejlődik az időjárás-, de a mind intelligensebb energiaigény-előrejelzés is, ami a hálózat használatának optimalizálását segíti. Ez is magyarázza, hogy a brit villamosenergia-termelésben miért csupán 15,7 százalék a nukleáris ipar részesedésre, mindeközben a szél 33,2-; a gáz 28,5-; a nap 7,2-; a biomassza 5,3 százalékon áll.


Napelemek mindenfelé

A napelemes rendszerek terjedésének oka egyszerű: egyre olcsóbbak, és így egyre többek számára megfizethető. Egy tudományos prognózis azt vetíti előre, hogy a 2019-ben 24 eurós egységárral számolt spanyolországi napenergia-termelés költsége 2030-ra 14, 2050-re 9 euró/MWh szintre esik. Ez az árlejtés azonban nem csak a verőfényes, napsütötte területekre igaz, például Helsinki is ezt a görbét rajzolja majd: a jelenlegi 42 eurós ár ezen évtized végére 24. 2050-re 15 eurós szintre juthat. Az Egyesült Királyság hasonlóképpen.

Portugáliában augusztus végén tartottak egy áramaukciót, ahol 11,44 euróig süllyedt az ár a 15 évre szóló egyességre. Ez az örvény húzza befelé már Magyarországot is: az MVM Zöld Generáció egysége tavaly októberben kiírt, most lezárt napenergia árverésén a hét nyertes 20,2-24,81 Ft/kWh közötti árat ajánlott meg. És ha ez - a gyenge forint miatt, 365 forintos euró árfolyamon számolva - 55-68 euró/MWh értékre jön is ki, még így is elgondolkodtató, hogy a Paks II. projekt közgazdasági tételeit általában lefelé kerekítő Aszódi Attila (a paksi atomerőmű kapacitás-fenntartás volt államtitkára) 2016-ban 50-57 eurós egységárat valószínűsített az atomerőműre - 60 éves üzemidőre számítva.

Az atomerőmű kontra napelem kérdés más dimenzióban is túllépett a fantáziáláson: szeptember elején kétszer is paksi mérettel összevethetőt villantott a magyarországi napenergia termelés - jelezve, hogy az elkövetkező években merre billen a pálya. Ha a 2x1,2 GW teljesítményű Paks II. Projekt az engedélyezési eljárások során, illetve az építkezésben nem szed össze több csúszást, akkor 2030-ra elkészülhet az első reaktor. Addigra a 2019 végén - a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség (IREA) adati szerint - 1,27 GW napenergia termelési kapacitás megsokszorozódhat. A januárban kiadott, az ellátásbiztonságra, megfizethetőségre és fenntarthatóságra felépített új Nemzeti Energiastratégia 2030-ra 7700 MW napelemes energiatermelő kapacitással számol (2040-re pedig akár 13300 MW-tal) valamint azzal, hogy akár 200 ezer háztartást is átállíthat a részben vagy egészben napelemes termelés-fogyasztásra. Márpedig ez egészen biztosan más jellegű problémák elé állítja majd a magyar energiaszektort, a kormányt és a fogyasztókat is.

HOZZÁSZÓLÁSOK