Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Martin Schulz pártelnök a tanácskozás utáni tájékoztatóján kiemelte, hogy a CDU/CSU pártszövetség csak a 2013-ban kezdett közös kormányzás folytatásáról kíván tárgyalni, az SPD viszont ragaszkodik ahhoz, hogy a következő német kormány megalakításának valamennyi lehetséges módozatáról tárgyaljanak - számolt be az MTI.

Az SPD készen áll a "konstruktív" megbeszélésekre, amelyek azonban csak "nyílt végűek" lehetnek, nem feltétlenül a szociáldemokraták kormányzati szerepvállalására irányulnak - mondta az SPD elnöke. Véleménye szerint nyitott kérdés, hogy a megbeszélések elvezetnek-e a kormányalakításhoz.

A megbeszélések január elején kezdődhetnek. Az SPD január 14-re rendkívüli kongresszust tervez annak eldöntésére, hogy az előzetes, úgynevezett szondázó megbeszélésekből továbblépjenek-e a koalíciós tárgyalások szakaszába - mondta Martin Schulz. A kongresszus időpontján szükség esetén lehet változtatni.

Az előzetes megbeszélések pontos menetrendjét december 20-án rögzítik a három pártelnök és a szövetségi parlamenti (Bundestag-) parlamenti frakcióvezetők berlini találkozóján.

Az SPD-ben több szervezet és szárny ellenzi a nagykoalíció folytatását, arra hivatkoznak, hogy a baloldal és a jobboldal legnagyobb erőinek közös kormányzása csak a politikai színtér szélein elhelyezkedő tényezőknek hasznos, és a középen álló néppártok - a kormánypártok - hanyatlásának folytatódásához vezet.

Emiatt a napokban megjelent az a gondolat, hogy a nagykoalíció (Grosse Koalition - GroKo) helyett az úgynevezett együttműködési koalíció (Kooperationskoalition - KoKo) formájában vezessék tovább az országot. Ez azt jelentené, hogy a koalíciós szerződés csak néhány kiemelt ügyről, például a költségvetés összeállításáról szólna, és az összes többi kérdésben a Bundestagban folytatott vitákkal érlelnék ki a döntést.

A KoKo révén mindhárom kormánypárt jobban őrizhetné az arculatát, világossá tehetné, hogy milyen ügyek és megoldások a fontosak nekik - érvelnek az elképzelés pártolói. A CDU/CSU viszont elutasította a felvetést, szerintük az SPD egyszerre akar kormányozni és ellenzéki politikát folytatni, ami nem lehetséges.

A szeptemberi Bundestag-választás után a győztes CDU/CSU a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) és a Zöldekkel kezdett egyeztetést a közös kormányzásról, de a pártok színei alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormányról folytatott tárgyalások november 20-án kudarcba fulladtak.

Címlapkép forrása: Pixabay