Áttörést hozhat a hét vége - Jó hírt kaphat Magyarország

Már a hét végén bejelenthetik, hogy sikerült áttörést elérni a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) bali tárgyalásain, ami egyebek mellett megkönnyíti a mezőgazdasági termékek nemzetközi értékesítését. Ez jó hír a tradicionálisan erős agrárgazdasággal rendelkező országoknak.
Napi.hu, 2013. november 23. szombat, 14:25

A világ országai közel kerültek ahhoz, hogy áttörést érjenek el a WTO keretében Baliban folytatott tárgyalásaikon. Ezzel a szervezet 18 éves történetében először járulhat hozzá a világkereskedelem élénküléséhez - jelentette a Financial Times (FT). A váratlan sikert elsősorban az teszi lehetővé, hogy az USA és feltörekvő országok le tudták gyűrni nézeteltéréseiket számos agrárgazdasági kérdésben.

Ha a WTO-tagországok kormányainak végső aláírása is rá kerül az egyezségre, az ezermilliárd dollárral dobhatja meg a világkereskedelem jelenleg 18 ezer milliárdos értékét - vélik az FT-nek nyilatkozó elemzők. A brazil Roberto Azavedo, aki csupán néhány hónapja irányítja a szervezetet, vasárnapra vagy hétfőre ígérte a WTO vezető testülete elé kerülő végső javaslattervezetet.

Összejöhet

Feltéve, hogy sikerül legyűrni minden időközben előkerülő problémát, a szervezet 159 tagállamának kereskedelmi miniszterei a jövő hónapban szignálhatják a dokumentumot. Ez Azavedo nagy győzelme lenne, ugyanis a WTO irányításának átvételekor arra figyelmeztetett, hogy ha nem sikerül valamilyen eredményt gyorsan elérniük, akkor a súlytalanná válik a Kereskedelmi Világszervezet.

A sötét jóslatot az alapozza meg, hogy a WTO úgynevezett dohai tárgyalási fordulójában a tagállamok 12 éve nem képesek előrelépést elérni a világkereskedelem szabadabbá tételében. A fő akadályt a mezőgazdaság jelenti, miután minden ország utolsó csepp véréig védi saját farmereit. Baliban olyan kérdésekről tárgyalnak a felek, amelyeket kiemeltek a dohai csomagból, mert úgy látták, hogy ezekben talán meg tudnak egyezni.

Csomagok

A megállapodás három nagy csomagból áll: a kereskedelmet akadályozó bürokrácia enyhítéséből, a mezőgazdasággal kapcsolatos kérdések egy részének rendezéséből és több fejlesztési ügyből. Az első pakkban szabványokat írnának elő a WTO-tagországoknak azzal kapcsolatban, mennyi idő alatt kell elvégezniük a vámügyintézést, hogyan szabhatják ki a tarifákat és milyen papírmunkát követelhetnek meg  a határokat átlépő kereskedőktől.

Ezzel kapcsolatban is vannak még olyan részletek, amelyekben megbújhat az ördög, ám még nehezebb lesz lezárni az agrárügyeket. A kiszivárgott hírek szerint sikerült feloldani a négy éve tartó patthelyzetet az úgynevezett békezáradék ügyében. Eszerint India és más feltörekvő országok mozgásteret kaphatnak arra, hogy felvásárolják a legalapvetőbb élelmiszereket a farmerektől és élelmiszersegélyeket adjanak a szegényeknek.

Az USA és Kína félretette vitáját bizonyos agrárcikkek vámtarifáival kapcsolatban, Argentína pedig hozzájárult egy kompromisszumos megfogalmazáshoz az agrárexport támogatásának eltörlésével kapcsolatban. Ez az egyik alapvető kérdés, ami szembeállítja egymással az kiterjedt agrártámogatási rendszert működtető USA-t és Európát és a feltörekvő országokat.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

ptiszai, 2013.11.24 17:54

Ez jó hír, végre valami jó .:)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Antiifreemaison, 2013.11.23 18:56

..jó hír ...,nő majd a GDP ,persze nem az égig ,mert a fák sem nőnek addig...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html