Még azok a vállalatok sem veszik igénybe a 13. és 14. fizetésre adott állami járulékkedvezményt Szlovákiában, amelyeknél eddig is volt 13. fizetés - írta a pozsonyi Új Szó. Összességében aki eddig is adott félévi jutalmat, az most is megtette a kedvezmény kihasználása nélkül, további munkaadókat viszont nem ösztönzött jutalmazásra a változás.

A parlament februárban fogadta el azt az indítványt, amely adó- és járulékkedvezményt biztosít a 13. és 14. fizetésre - bizonyos feltételekkel. Az egyik ezek közül, hogy a 13. fizetést júniusban, a 14. bért decemberben kell kifizetni. Így nem meglepő, hogy a járulékkedvezmény igénybevételével kapcsolatos feltételek még azokat a nagy cégeket is elriasztották, amelyek egyébként fizetnek 13. bért.

További korlátozás, hogy a munkaadónak az alkalmazott teljes átlagfizetését ki kell fizetnie 13. vagy 14. fizetésként, valamint az, hogy az  adó- és járulékkedvezmény csak 500 euróig érvényes. Szlovákiában a bruttó átlagbér már ezer euró körül mozog, így kevés az olyan munkaadó, amely teljes értékű 13. fizetést tud adni. A Statisztikai Hivatal szerint a munkaadók által fizetett 13. fizetés átlagosan 118 euró.

Idén ráadásul a 13. fizetésnél csak az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésétől tekintenek el, ami legfeljebb 370 eurós megtakarítást jelent, az 500 eurós megtakarítás csak a jövő évtől lép életbe, amikor jövedelemadó sem terheli majd a kifizetett összeget.

Megszorítás az is, hogy a 13. fizetést csak kettő, a 14. bért pedig négyéves munkaviszony után lehet fizetni, ez újabb adminisztratív feladatokat hárít a munkáltatókra, miközben a négyéves munkaviszony egy munkahelyen manapság ritka.

A fotó forrása: Pixabay