A miniszterelnöki poszt várományosa, Sebastian Kurz örül annak, hogy kipihenheti magát az ünnepek alatt; az ÖVP és a Zöldek ugyanis hétfő éjfélig folytatták a koalíciós tárgyalásokat, és december 27-én "megújult energiával" ülnek ismét tárgyalóasztalhoz - számol be az MTI a politikus tévés nyilatkozatáról.

Kurz elmondása szerint a 2019-es év "nem volt egyszerű", ezért az intenzív hetek, hosszú tárgyalások után a karácsonyt családja körében tölti Alsó-Ausztriában. A volt kancellár arról is beszélt, hogy karácsonykor sem kapcsolja ki a mobiltelefonját, politikusként ugyanis megszokta, hogy mindig elérhetőnek kell lennie.

Brigitte Bierlein ügyvezető kancellár elsősorban abban bízik, hogy hivatali ideje 2020 januárjában lejár, mivel legkésőbb addigra megalakul az új kormány.

Alexander Van der Bellen államfő, a televíziós műsor jótékonysági akciójának védnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy bárki kerülhet krízishelyzetbe, ezért nemcsak karácsonykor, hanem egész évben fontos a segítség. A köztársasági elnök a segélyszervezetek fontosságát is hangsúlyozta; vannak ugyanis olyan helyzetek, amikor az állami segítség mellett az ő közreműködésükre is szükség van.

A Zöldek listavezetője, Werner Kogler elmondta, hogy Stájerországban tölti a karácsonyt. Tervei szerint kikapcsolja a mobiltelefonját az ünnepek alatt, és családtagjainak szentel nagyobb figyelmet, amellett aludni, sétálni szeretne, és emberekkel is találkozik majd.

Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke, Pamela Rendi-Wagner "intenzívnek, ám nem egyszerűnek" nevezte a 2019-es évet. Karácsonykor éppen ezért lassítani szeretné a tempót. A telefonját tervei szerint nem tartja magánál, hogy ne kelljen azonnal rendelkezésre állnia.

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) bécsi tartományi vezetője, Dominik Nepp szerint "eseménydús évet hagyunk magunk mögött". A politikus szerint a 2020-as esztendő is "bővelkedik majd izgalmakban".