Bremmer közismerten bejáratos európai, ázsiai, afrikai, latin-és észak-amerikai döntéshozók hivatalaiba, külsős résztvevőként meghívják a vezető országok csúcstalálkozóira. Személyes kapcsolata van állam-és kormányfőkhöz. Jelenleg egyik "nagy ember" (akiket az elnök személyesen ismer) sem a következő hosszabb hónapokban és években, hanem gyakorlatilag csak a következő hetekben gondolkozik - olvasható az alapblog.hu-n megjelent interjúban. Kivétel nélkül mindenki - így vagy úgy - azt fogalmazza meg, hogy életének legnehezebb döntése előtt áll.

Bremmer meggyőződése, hogy a mai helyzetben - egyes vezetők személyes akaratától, kívánságaitól függetlenül - a tömegnyomás, a médianyomás, a nemzetgazdasági érdek és a választói bázis stabilan tartásának és szélesítésének követelménye befolyásolja a végső döntéseket. A világ bármely pontján érezhető a levegőben, hogy - a fertőzöttek és a halálos áldozatok számától függetlenül - pillanatokon belül monumentálissá válik az alulról érkező nyomás, hogy "a lehető leghamarabb abbahagyjuk a karantén-gazdálkodást" és "induljunk be, de azonnal". Még nem tartunk itt, de a felszín alatt izzanak már az indulatok, ütemesen növekszik a rettegés a gazdasági összeomlástól, a totális leszegényedés lehetőségétől - az Egyesült Államokban éppúgy, mint egész Európában.

Úgy látja: elegük lesz nagyon gyorsan a pénzt nem hozó semmittevésből az alsó-és középosztályokhoz tartozóknak, közülük is leginkább a kis-és középvállalkozóknak, a negyven- ötvenéves, magukat makk egészségesnek tartó férfiaknak és nőknek. Gyorsuló ütemben terjed közöttük mindenféle összeesküvés-elmélet, főként az, hogy hazáikban átvették a gyakorlati uralmat a virológusok és a járvány tudósok, valamilyen homályos magasabb üzleti, pénzügyi, esetleg gyógyszergyári erők megbízásából. Kezd még nagyobb erőre kapni a tudományellenesség.

A "karanténos-passzív gazdaság" kora további egy-két hónapnál hosszabb időre fenntarthatatlan, e tekintetben az alulról jövő népi nyomás a meghatározó faktor a döntéshozatal mellett. Tehát májusban, júniusban világszerte mindenképpen szinte teljes erővel beindítják a gazdaságot, a retorikában persze fenntartva az óvatos életvitelre vonatkozó figyelmeztetéseket.

Amiben az Eurasia Groupnál biztosak, hogy az elkövetkező időszakban beindul egy "deglobalizálódás". Ez a kormányok jogosítványainak, felhatalmazásainak akár rendkívüli felerősödésével kell, hogy együtt járjon. Az állam gazdasági irányító szerepének növekedése bizonyosan elkerülhetetlen. Újfajta hadigazdálkodás-szerű modell alakul ki szinte minden országban, jó esetben: vélhetőleg azzal a céllal, hogy társadalmilag megemészthető keretek között tudják tartani a következő hónapokban robbanásszerűen növekedni képes munkanélküliséget és minden áron biztosítsák olyan termékek helyi gyártását, amelyeket eddig olcsóbbnak bizonyult másutt legyártatni.

További részletek az alapblog.hu-n.