Josep Borrell, az EU külügyi főmegbízottja "nagyon bonyolult látogatásnak" minősítette február első hetében Moszkvában tett vizitjét, ami valójában látványos kudarc volt - írja a Financial Timeson (FT) megjelent felháborodott hangú cikkében Constanze Stelzenmüller, a Brookings Institurion politológus professzora. Borrell feladata az volt, hogy kifejezze az EU-tagállamok tiltakozását Alekszej Navalnij ellenzéki vezér bebörtönzésével kapcsolatban, ám még ő is belátta, hogy a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel együtt tartott sajtókonferenciája, amelynek idején Moszkva európai diplomatákat utasított ki Oroszországból kétbalkezesre sikerült.

Úgy fogalmazott, hogy az orosz fél nem óhajtott élni a konstruktív párbeszéd kezdésének lehetőségével, miután meghallgatta az európaiak követelését, Navalnij azonnali, feltétel nélküli szabadon bocsátását. Elővezetett néhány témát, amelyekben a felek együttműködhetnének egymással - a pandémia kezelése, a klímaváltozás elleni küzdelem -, ám az oroszok magasról tettek minden szavára. Sőt el kellett viselnie, hogy Lavrov "megbízhatatlan partnernek" minősíti az EU-t és azzal vádolja az uniós kormányokat, hogy hazudnak népüknek Navalnijról. Röviden: Borrellt előre megfontolt szándékkal, kíméletlenül megalázták.

Európai bénázás

A külügyi főmegbízott mentségére szolgál, hogy ami vele történt, csak az egyik rossz európai válasz az orosz ellenzék vezérének bebörtönzésére, illetve az azt követő tüntetéseken tapasztal brutális rendőri fellépésre - véli az FT publicistája. Az uniós vezetők elítélték mindezért Vlagyimir Putyin államfőt és kormányát, tettek néhány homályos célzást, hogy újabb szankciókat vezethetnek be Oroszországgal szemben, ám ezenkívül nem látni, milyen politikát kívánnának folytatni Putyin rezsimjével szemben.

Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő közösen próbált fellépni ebben az ügyben, de az utóbbi elengedte a füle mellett saját Európa-ügyi minisztere, Clément Beaune követelését, miszerint Berlinnek fel kellene mondania az északi áramlat 2 gázvezeték kiépítésére és működtetésére kötött szerződését az oroszokkal. Fank-Walter Seinmeier német államfő szerint ez a vezeték a híd Oroszország felé.

Az FT cikkírója arra számít, hogy az északi áramlat 2 Merkel legnagyobb hibájaként kerül majd a történelemkönyvekbe. Mivel közvetlen kapcsolatot teremt Oroszország és Németország között, megszünteti a kelet-európai országokon keresztül folyó tranzit gázszállításokat, ami ezeknek az államoknak bevételkiesést okoz, és meggyengíti az alkupozíciójukat Moszkvával szemben. Eközben támogatja a korrupt orosz rezsimet, így ha hídnak nevezhető, akkor Európát nem Oroszországgal, hanem a Kremllel köti össze.

Nem erről van szó

Nem a gázvezetékprojekt a lényeg azonban, hanem az, hogy Európának a diplomáciai üzengetésen és az energiahordozó-üzleten túlmutató politikát kellene folytatni a putyini rezsimmel szemben, ami az emberi jogokat és az orosz embereket helyezi a középpontba. Végül is Oroszország tagja az Európa Tanácsnak és az emberi jogok európai konvenciójának így az orosz kormány felelősséggel tartozik Európának azzal, hogyan viselkedik.

Az orosz civil szervezetek közvetlen támogatása visszaütne, mert Putyin minden külföldi jelenlétet paranoiásan külföldi beavatkozásnak tekint az orosz belügyekbe. Európának ezért világossá kellene tennie, hogy abban támogatja az oroszokat, hogy megtalálják saját útjukat a demokratikus kormányzáshoz. Jó gesztus lenne ennek alátámasztására, ha ösztöndíjprogramokat kínálna orosz egyetemi hallgatóknak.

Emellett az orosz elnök holdudvarához tartozó személyek és az orosz oligarchák európai vagyonát kellene zár alá venni, illetve kőkeményen kellene fellépni a beszivárgó orosz beavatkozások, a propagandaháború, a hamis információk terjesztése és a kibertámadások ellen. Végül, de nem utolsósorban Németországnak fel kellene függesztenie az észak áramlat 2 befejezését és üzembe helyezését vagy legalább jeleznie kellene, hogy nem vétózná meg, ha az EU ilyen szankciót hozna az orosz rezsim eldurvulására adott válaszul.