Az USA kész lelőni az orosz rakétákat

Az Egyesült Államok szükség esetén kész megsemmisíteni a vonatkozó nemzetközi szerződés előírásai ellenére kifejlesztett rövid és közepes hatótávolságú orosz rakétákat - jelentette ki Kay Bailey Hutchison amerikai NATO-nagykövet Brüsszelben.
Domokos Erika, 2018. október 2. kedd, 22:56

Oroszországnak fel kell hagynia a 9M729 elnevezésű új rendszere kiépítésével, mivel az sérti a szárazföldi állomásoztatású rövid és közepes hatótávolságú rakéták felszámolásáról 1987-ben megkötött szerződést (INF) - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Hutchison az MTI híre szerint.

Washington bizonyítékokkal látja el szövetségeseit az orosz jogsértésekről, és bár elkötelezett a diplomáciai megoldás mellett, készen fog állni a tiltott, nukleáris robbanótöltetek célba juttatására is alkalmas rakéták megsemmisítésére.

Megteremtjük a lehetőségét az országainkat elérni képes, szerződésszegéssel telepített rakéták megsemmisítésének, amennyiben folytatódik a dolog - mondta az amerikai NATO-nagykövet.

Hosszú évek óta próbálunk üzenni Oroszországnak, hogy tudunk a jogsértéseikről, bemutattuk a bizonyítékainkat, amelyeket most a szövetségeseink elé tárunk, hogy segítsenek tárgyalóasztalhoz ültetni Moszkvát - tette hozzá.

Üzentek Magyarországnak is
Újságírói kérdésre válaszolva az amerikai nagykövet közölte, hogy az Egyesült Államok támogatja a NATO-Ukrajna miniszteri bizottság munkáját, ezért felszólította Magyarországot, hogy hagyjon fel annak akadályozásával. Kijevet kulcsfontosságú partnernek és szövetségesnek nevezte, továbbá kijelentette, hogy segíteni kell Ukrajnát a teljes függetlenség és a stabil kormányzás megteremtésében, amelyet Oroszország próbál ellehetetleníteni. A magyar kormány az ukrán oktatási törvény miatt blokkolja Kijev euroatlanti integrációs törekvéseit.

Elemzők szerint a nagykövet szavai nem voltak teljesen egyértelműek, nem tudni biztosan, hogy a már megindított orosz rakéták lelövéséről vagy egy esetleges megelőző csapás lehetőségéről beszélt. Hutchison stábja a sajtó megkeresésére nem kívánt további felvilágosítást nyújtani.

Mindenesetre sokan úgy vélik, hogy a Donald Trump elnök által jelölt nagykövet kijelentése rendkívül határozott figyelmeztetés a Kremlnek, és ez tovább ronthatja a két ország viszonyát.

Moszkva élesen tagadja, hogy olyan rakétarendszert fejlesztene, amellyel szinte előjelek nélküli atomcsapást mérhetne Európára, sőt az Egyesült Államokat vádolja a szerződés megsértésével.

Hutchison ugyanakkor leszögezte, hogy országa betartja a szabályokat, viszont ha az oroszok nem állnak le, akkor eljöhet a pont, amikor országának át kell lépnie a megállapodásban rögzített előírásokat.

Az ügy napirenden lesz a NATO szerdán kezdődő védelmi miniszteri ülésén Brüsszelben.

A fotó forrása: AFP Photo/Stringer.

HOZZÁSZÓLÁSOK