A Nyugat nézőpontjából nézve elképesztően kockázatosnak, sőt bizarrnak tűnik az, amivel Vlagyimir Putyin orosz államfő megpróbálkozott, nevezetesen hogy titkos akciókkal aláássa, hiteltelenné tegye az Egyesült Államok 2016-os elnökválasztását - kezdi elemzését a Financial Times (FT) publicistája, Gideon Rachman. Ha azonban az orosz történelem tanulságait vesszük alapul, akkor egészen más következtetésre juthatunk.

Innen nézve nem kivitelezhetetlen az a terv, hogy egy hatalom egy titkosszolgálati manőverrel, aláássa egy másik ország politikai berendezkedését. A Szovjetunió éppen egy ilyen akciónak köszönhette születését.

Kapcsolódó

Az első világháborúban Németország lehetővé tette, hogy Lenin és bolsevik vezetőtársai német területen át hazatérjenek svájci száműzetésükből, mert arra bazírozott, hogy ha hatalomra kerülnek, akkor kiléptetik Oroszországot a háborúból, tehermentesítve a két fronton harcoló német hadsereget. És a berlini vezetésnek ez a számítása tökéletesen bejött.

Kínos bukás

Egy évszázaddal később Vlagyimir Putyin orosz elnök korábbi német kollégáihoz hasonló számítással avatkozott bele az amerikai elnökválasztásba - véli az FT szakírója. A Krím félsziget 2014-es elfoglalása után Oroszország ellen bevezetett nyugati szankciókat az akkor az USA-t vezető demokrata kormány számlájára írta, amelynek korábban külügyminisztere volt Hillary Clinton, a demokraták 2016-os elnökjelöltje.

Ugyanakkor Donald Trump, a republikánusok jelöltje az orosz viszony rendezéséről beszélt a kampányban. Ezért a Moszkva irányította titkkosszolgálat az utóbbit segítette azzal, hogy megszerezte és kiszivárogtatta a sajtónak az előbbi kampánystábjának kínos részleteket tartalmazó elektronikus levelezését.

Amire Putyin figyelme nem terjedt ki, az a Szovjetunió bukása, amely a születését lehetővé tevő titkosszolgálati akcióhoz hasonló tanulságokkal szolgál - hangsúlyozza Rachman. A szovjet rendszert belső erodálódása, a megújulásra való képtelensége vitte csődbe.

Második polgárháború

Nagyon úgy tűnik, hogy a 21. század nagyhatalmainak sorsa - az USA és Oroszország mellett Kínáról és az EU-ról beszélhetünk - szintén belső ellenálló-képességükön múlik majd, nem azon, hogy milyen erőt mutatnak a nemzetközi politikában. Az elmúlt évekig úgy tűnt, hogy ebből a szempontból az USA áll a legjobban, mivel a demokrácia legitimitást és stabilitás biztosít politikai rendszerének, amely létrehozza azt a kiszámítható, a jog uralmán alapuló környezetet, amely megalapozza gazdasági erejét.

A Trump-érában azonban nem állíthatjuk teljes biztonsággal, hogy az amerikai demokrácia elve stabilabb rendszer, mint a világon működő riválisai. Az Egyesült Államok belpolitikai megosztottsága olyan szekértáborok kialakulásához vezetett, hogy jelentős sajtóorgánumok, a New Yorker és a Foreign Policiy már arról cikkeznek, hogy elképzelhető egy második amerikai polgárháború. Az utóbbi újság szakértői felmérése alapján 35 százalék ennek az esélye.

Kínos vádak

Oroszország azzal válaszol az USA belügyeibe való beavatkozással kapcsolatban vele szemben megfogalmazott vádakra, hogy egyrészt az Egyesült Államok évtizedek óta destabilizálja azokat az államokat, amelyek nem tetszenek neki, másrészt az ország demokráciája eléggé gyengélkedhet, ha egy becslések szerint mindössze havi 1,25 millió dollárból gazdálkodó "trollgyár" meg tudja ingatni a legitimációját.

Ami azt illeti, van ebben a felvetésben valami - véli az FT publicistája -, hiszen például az elmúlt két évtizedben kétszer is előfordult (2000-ben és 2016-ban), hogy nem az lett az ország elnöke, aki a legtöbb szavazatot kapta. Ennek oka egyébként, hogy az államok többségében a győztes mindent visz elve alapján választják az államfőt.

Nyílt társadalom

Van azonban egy nagy különbség az USA és Oroszország, illetve Kína között. Az előbbi belső válsága a nyilvánosság előtt zajlik, miközben az utóbbi kettő esetén nem látjuk a rendszerek belső rozsdásodását. Ez főként Kínára igaz, amelynek például pénzügyi rendszeréről csak egyet tudhatunk biztosan: nagy lyukakon át folyhat el belőle a pénz a semmibe.

Putyin ugyanazzal a bajjal kerülhet szembe, ami a Szovjetunió vesztét okozta. Erőlteti Oroszország világhatalmi szerepvállalását, miközben az ország gazdasága túl gyenge ahhoz, hogy az ezzel járó terhet elbírja. Emellett mind Kína, mint Oroszország hosszú távú demográfiai válsággal néz szembe lakossága elöregedése miatt.

Last man standing

Az orosz elnök minden bizonnyal tisztában van országa belső gyengeségével. Ugyanakkor látja az USA komoly gondjait is. Ezért választhatta azt a stratégiát, amely arra számít, hogy a világ annak a hatalomnak az ölébe hullik, amely belső eróziója ellenére tovább marad talpon (last man standing) - véli Rachman.

Hideg számítással arra játszhat, hogy országának jobb az állóképessége, mint ellenségének. Abban bízhat, hogy az USA előbb összerogy, mint Oroszország.

A fotó forrása: Patrik Stolloarz/AFP