Az Európai Bizottság (EB) egyik magas rangú gazdasági vezetője, Kröger állítása szerint már harmadszorra utazott Berlinbe, hogy a belső kereslet és a fogyasztás ösztönzéséről győzködje a német kormányt. Kröger szerint sokat segítene az eurózóna többi országának gazdaságán, ha a német munkások nagyobb béreket kapnának, hiszen akkor beindulhatna az eurózóna többi részéből az export. Az óriási német kereskedelmi szufficitból tehát segíteni lehetne a rengeteg deficites országon. A német munkaügyi miniszter, Ursula von der Leyen szerint a most kezdődött, munkaadók és szakszervezetek között bértárgyalások várhatóan a munkavállalók számára kedvező erdményhez vezetnek majd, a júniusban végetért negyedévben pedig 7 százalékkal növekedett a német import, miközben az eurózóna többi részébe irányuló export növekedése ettől elmaradt.