Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Éves összehasonlításban 2 százalékra emelkedett az infláció az előző havi 1,8 százalékról augusztusban Kínában - közölte az országos statisztikai hivatal. Júliushoz képest átlagosan 0,6 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak, elemzők 0,5 százalékra számítottak. Az emelkedést jelentős részben az élelmiszerárak megugrása okozta: tavaly augusztushoz képest 3,4 százalékkal kellett többet fizetni az élelmiszerekért, míg júliusban csak 2,4 százalékkal.

A termelői árak viszont ismét csökkentek augusztusban, mégpedig 3,5 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest. Júliusban 2,9 százalékkal voltak alacsonyabbak a termelői árak: immár a hatodik egymást követő hónapban csökkentek, ami rosszul jön a vállalati nyereségek szempontjából nézve.

A befektetők széles körű várakozásai szerint a kínai jegybank tovább enyhíti pénzügypolitikáját, miután június óta kétszer is csökkentette irányadó kamatlábait, valamint háromszor vitte lejjebb tavaly november óta a kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátáját.

Kína gazdasági növekedése hat negyedéve folyamatosan lassul, és elemzők e trend folytatódására számítanak a hetedikben, azaz az idei év harmadik negyedévében is. A második negyedévben csak 7,6 százalékkal gyarapodott a bruttó hazai termék, ami több mint három éve a leggyengébb adat. A legfrissebb adatok arra utalnak, hogy az idei év egészében 8 százalék alá eshet a gazdasági növekedés mértéke, ami rekord alacsony 1999 óta.