Az EP elnöke is üzent Orbánnak

Az Európai Bíróság kvótaügyben hozott ítélete elősegítheti a dublini rendszer reformját Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke szerint, aki az áthelyezési kvóták további megemelését is vázolta a Corriere della Sera című olasz napilapban pénteken közölt interjúban.
Szabó Zsuzsanna, 2017. szeptember 8. péntek, 15:30
Fotó: MTI/EPA

Antonio Tajani kijelentette: az Európai Bíróság ítélete elismerte, hogy a migráció vészhelyzetet teremtett, és ezzel nem lehet kizárólag néhány országot terhelni. Az Európai Parlament elnöke hozzátette, hogy a bírósági ítélet a dublini rendszer reformját is ösztönzi, vagyis annak az eltörlését, hogy a "menekültet abban az országban kell tartani, amelyben belépett" az EU területére. A kvótaügyben hozott ítélettel "most megváltoztathatjuk a menekültekre vonatkozó dublini szabályokat" - mondta Tajani az MTI szerint.

Az Európai Bizottság tervei szerint a menekülteket akkor helyeznék át más tagállamokba, ha az adott országra meghatározott menekültkvóta eléri a 150 százalékot. Az Európai Parlamentnek viszont az a javaslata - számolt be Antonio Tajani -, hogy az áthelyezések már 100 százaléknál megkezdődjenek.

Az EP elnöke szerint az áthelyezést elutasító országok a szolidaritásra mondtak nemet olyan országok felé, mint Olaszország is, "amelyek segítettek nekik, amikor meg akartak szabadulni a szovjet iga alól és a kommunista diktatúrától. Most továbbra is támogatjuk őket az európai strukturális alap forrásaival, amelyeknek nettó kedvezményezettjei. A szolidaritás azonban nem lehet egyirányú, máskülönben nincs értelme az unió tagjának lenni" - mondta. A politikus megjegyezte: "Ezzel együtt meggyőződésem, hogy anyagilag segíteni kell az olyan országoka, mint Magyarország, a külső határok védelmében".

Antonio Tajani hangsúlyozta, hogy nem "végtelen tömegek" áthelyezéséről van szó, hanem néhány ezer törvényesen elismert menekültről, akik nem gazdasági bevándorlók. Olaszországból akár már "holnap reggel" 4 ezer menekültet át lehetne helyezni - tette hozzá.

HOZZÁSZÓLÁSOK