A brit munkavállalói állomány a népszavazás óta több mint egymillióval bővült, de a többi EU-tagországból érkezők nettó hozzájárulása e növekedéshez nem érte el a 35 ezer főt ugyanebben az időszakban - mondta el a Daily Telegraph című konzervatív brit napilapnak Alok Sharma, a brit munkaügyi minisztérium foglalkoztatási államtitkára.

Arról is beszélt, hogy az EU-népszavazás előtti két évben több mint 410 ezer külföldi EU-munkavállaló érkezett Nagy-Britanniába. Ez azt jelenti, hogy 2014 és 2016 között a brit foglalkoztatás bővülésének több mint 45 százalékát az EU-társállamokból érkező munkavállalók adták. A meredek ívű csökkenési folyamatot a hivatalos statisztikai kimutatások is jelzik.

A brit statisztikai hivatal (ONS) félévente összeállított visszatekintő becsléseinek legutóbbi kiadása szerint nettó 57 ezer főre - tízévi mélypontra - csökkent a tavalyi harmadik negyedév végéig terjedő egy évben a tartós letelepülési és munkavállalási szándékkal Nagy-Britanniába érkező külföldi EU-állampolgárok száma, nem kis részben azért, mert a közép- és kelet-európai EU-tagországok állampolgárai közül többen távoztak, mint ahányan érkeztek.

Az ONS ismertetése szerint a vizsgált időszakban 202 ezren érkeztek letelepedési céllal más EU-országokból, és 145 ezer külföldi EU-állampolgár távozott végleg Nagy-Britanniából.

Az Európai Unióba 2004-ben felvett nyolc közép- és kelet-európai tagállam, köztük Magyarország nagy-britanniai bevándorlási mérlege a teljes EU-adatsoron belül negatív: ezekből az országokból 38 ezren érkeztek, viszont 53 ezren távoztak Nagy-Britanniából, vagyis a keleti EU-tagországok nettó bevándorlási egyenlege mínusz 15 ezer volt a vizsgált tizenkét havi időszakban.

A teljes EU-bevándorlási mérlegen belül a közép- és kelet-európai EU-országcsoport az egyetlen, amelynek nettó nagy-britanniai bevándorlási egyenlege negatív.

Ezt a folyamatot már korábban várták az elemzők és brexodusnak nevezték el. A brexitkampány egyik fő érve volt, hogy a kilépéssel majd csökken a bevándorlók száma az Egyesült Királyságban. Viszont egy korábbi elemzésből látszik, hogy az európaiak távozásával párhuzamosan nőtt az EU-n kívüli munkavállalók száma: a 2017. októbere és decembere közötti időszakban 1,16 millióról 1,29 millióra emelkedett a létszámuk. Ez 130 ezer fős növekedést jelent a korábbi 12 hónapos időszakhoz viszonyítva, és a legmagasabb szám, 1997 óta.

Viszont az olcsó kelet-európai munkaerő távozása a brit gazdaságot fenyegeti: több autógyártó, köztük a Minit birtokló BMW és a japán Honda is három éven belül bezárhatja angliai gyárát.