Az EU is reagált a Trump-Kim csúcstalálkozóra

Az Egyesült Államok elnöke és Észak-Korea vezetője között létrejött csúcstalálkozó megerősíti szilárd meggyőződésünket, amely szerint a diplomácia az egyetlen út a tartós béke megteremtéséhez a Koreai-félszigeten - közölte nyilatkozatában Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az MTI híre szerint.
Domokos Erika, 2018. június 12. kedd, 14:40
Fotó: Shutterstock

A diplomáciai utak keresése gyakran kihívást jelent, de mindig kifizetődő - véli Mogherini, aki a csúcstalálkozót létfontosságú és elengedhetetlen lépésnek nevezte, amely a koreai kapcsolatokban és a félszigeten eddig elért pozitív eredményekre épült, az északi- és dél-koreai vezetés bölcsességének és elhatározásának köszönhetően.

A nemzetközi közösség és az ENSZ Biztonsági Tanácsa végső célja továbbra is a Koreai-félsziget teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan nukleáris leszerelése. Donald Trump és Kim Dzsongun által aláírt közös nyilatkozat világosan mutatja, hogy ez a cél megvalósítható - írta Mogherini közleményében. (Nukleáris fegyverek - az oroszok segítenének a leszerelésben.)

Az Európai Unió továbbra is készen áll arra, hogy elősegítse és támogassa a folytatólagos tárgyalásokat és más, a bizalom kiépítésére irányuló lépéseket a nukleáris fegyverektől mentes Koreai-félsziget tartós békéje, biztonsága és jólétének biztosítása érdekében - tette hozzá Mogherini.

A kép forrása: Shutterstock.

HOZZÁSZÓLÁSOK